Egy igazán csábító beszámoló, amelyik a város legfontosabb látnivalóinak bemutatása mellett az ott töltött néhány nap kellemes hangulatát is felidézik.
Sultanahmet, Nagy Bazár, Kék Mecset, Hagia Sophia, Yerebatan Sarayi, Topkapi Sarayi, Aranyszarv-öböl, Fűszer Bazár Misir Carsisi, Új Mecset Yeni Cami, Galata-híd, Galata-torony, Boszporusz, Dolmabaçhe palota
A WizzAir légitársaság kedvező áron kínál repülőjegyet Isztambulba. (
UPDATE: sajnos azóta megszűnt a járat) Aki ezt választja, arra kell felkészülnie, hogy a
Sabiha Gökcen Airport, ahová a repülőgép érkezik, közel 50 km-re van Isztambul központjától. () Bejutásra menetrend szerinti buszjáratot, shuttle buszt javasolnak, de minden szálloda előzetes igény alapján megoldja a transzfert. A reptér az ázsiai oldalon van, a bevezető út jellemzően (mint általában Isztambulban minden autóút) igen forgalmas. Nekem egy óra alatt sikerült eljutnom a szállásra, ami egy nagyon kedves hostel volt a
Sultanahmet városrészben, séta távolságra a Kék mecsettől, valamint a Nagy Bazártól.
A környékre főként jellemző, de Isztambul egész területén is hallható a napi ötször felhangzó, imára hívó müezzinének. Így számunkra megoldottá vált, hogy ne késsük le soha a reggelit, ébresztőnk napkeltekor a Müezzin hangja volt.
Először a gyalog bejárható környéket fedeztem fel. Sultanahmet a város nevezetességeinek igen jelentős részét tartogatja számunkra. Dimbes-dombos a környék, magas sarkú nem ajánlott, sok a macskakő és a hegymenet, de megéri itt bolyongani, hangulata fantasztikus, és aki szereti a macskákat, annak külön élményeket tartogatnak a kis utcák.
Bár tény, hogy macskával lépten-nyomon találkozhatunk, csak a sirály után a második leggyakoribb a városban.
Elsőként az útikönyvek által is ajánlott „kötelező” látnivalókkal kezdtem, Kék Mecset – szinte egész nap és ingyenesen látogatható. Ez alól kivételek a szertartások időpontjai. Cipőnkből természetesen ki kell lépni, kis zacskót adnak a cipő tárolására. Fantasztikus élmény a hatalmas kupolák alatt süppedős szőnyegen állva rácsodálkozni az épületre.
 |
| Kék Mecset belülről |
Ezt követően a Hagia Sophia-t vettem célba. A templom múzeumként üzemel, nyitva tartás 9.30-16.30 között (hétfőn zárva, belépő felnőttek részére 20 TL). Itt hosszú sorra kell a bejáratnál számítani, és míg várakozik a turista, megjelennek a hívatlan, kéretlen árusok. Mellettük szóljon, hogy kedvesek, és csupán finoman erőszakosak, hasonló kedves, de határozott szavakkal könnyen leállíthatóak. A múzeumra szánjunk minimum egy órát. Járjunk-kelljünk benne, hagyjuk, hogy megérintsen. A hajdani bizánci ortodox bazilika a legnagyobb volt a keresztény világban, I. Justinianus császár uralkodása idején 537. december 26-án szentelték fel. Mozaikjai még ma is csodálatosak.
 |
| Hagiai Sophia |
Mivel februárban Isztambulban sincs nagy kánikula, így az eső, havas-eső elől a Çemberlitas fürdőbe mentem be. Nem olcsó a belépő, de mindenképp megéri. 1584-ben épült, azóta üzemel változatlan formában. II. Szelim megrendelésére építették. Érdekessége, hogy a mai napig a férfi és női részleg elválasztva működik. A terem középen található a Hararet, vagyis a forró terem, körülötte pedig a Halvatek (magánkabinok), illetve a Soğukluk (Hűvös terem). Előbbi a falak mentén található, ahol hideg, langyos, és forró vízben lehet megmosakodni. A másikban főleg beszélgetni lehet. A forró terem közepén található a hatalmas márványlap, a Göbek Taşi. A masszázs ezen történik.
Természetesen a
TopkapiSarayi/Topkapi Palota sem maradt ki a látnivalók sorából. 1453-ban kezdték építeni, II Mehmet Szultán uralkodása alatt. 400 évig oszmán uralkodók rezidenciája volt. A palota együttes ma múzeumként üzemel. Magába a palotába is kell belépőt fizetni (20 TL), és a Harem látogatásáért külön is (15 TL). Innen költöztették át az udvart 1853-ban a
Dolmabaçhe palotába I. Abdul-Medzsid idején. Itt található a kincstár, a birodalmi ruhatár, és a trónterem is.
 |
| Topkai bejárat |
A Topkai mellett található a Régészeti Múzeum. Több meghatározó történelmi leletet is itt őriznek. Többek között: Nagy Sándor szarkofágját (a koporsó Nagy Sándor perzsák elleni csatáiból mutat be jeleneteket), Istár-kapu (a Nabukodonozor király által i.e. 575-ben épített kaput sárkányokat és bikákat ábrázoló mozaik kerámiabetétek díszítették), Hattasusi szfinx (e rejtélyes oroszlán a pompás hettita városban, az anatoliai Hattusasban talált négy szobor egyike), Halikarnasszoszi oroszlán (Mauszólosz király sírja az ókorban a vilég hét csodája közé tartozott – ez az oroszlán a sír része), Csempés Pavilon (Isztambul legrégebbi világi épülete 1472-ből; az izniki csempekészítés remekműve), valamint megtekinthetjük Anatólia és Trója történetét is.
 |
| Istári kapurészlet |
 |
| Nagy Sándor szarkofágja |
És végre eljutottam a Nagy Bazárba is. Tényleg érdemes volt várni, hihetetlen élmény az a nyüzsgő embertömeg, ami portékától portékáig vándorol, az árusok, akik a szó legszorosabb értelmében udvarolnak, és az áruk, amitől fantasztikusan színessé válik ez a fedett, hatalmas csarnok. És minden félelem, negatív hang ellenére azt tapasztaltam, hogy sem tolvajoktól, sem rosszakaratú árusoktól, sem túlzott erőszakosságtól nem kell tartani. Becsületükre váljék, hogy bár a termékek eredetét nem tudom, mennyire (Armani, Prada, Gucci, stb...) megbízhatóak, de alkuban, adott szóban, betyárbecsületben megkérdőjelezhetetlen a tisztességük. Az egyik helyen magyarul alkudtam a megkívánt portékára. Szóval kihagyhatatlan, gondolom persze ezzel nem mondtam újat. Érdemes tudni, hogy este hét órakor bezár, illetve vasárnap nincsen nyitva.
 |
| Nagy Bazár |
Az
Aranyszarv-öblön átívelő Galata-hídon jár az a villamos, amivel talán a legérdemesebb, mint tömegközlekedési eszköz utazni. A Bazártól eljuthatunk az Új Mecsetig, majd át a hídon. Onnan pedig némi sétával a Galata-toronyig, vagy földalatti siklóval (Funicular) a Taksim térig.
Minden tömegközlekedési eszköz használatához zsetonra van szükség. Ezt vagy automatából, vagy jegypénztárnál vehetünk. Ez utóbbi ritka. Egy zseton 1,75 TL. Minden megálló körbe van építve, csak kapukon keresztül lehet bejutni, ahol a zseton bedobása adja meg az engedélyt. Van egy másik módszer is, egy kis szerkezet, melyre pénz lehet tölteni, majd erről „lehúzni” a megfelelő összeget belépéskor. Ez kicsit olcsóbb, feltöltés esetén egy utazás 1,65 TL.
A tömegközlekedés messze nincs olyan fejlett, mint más ilyen hatalmas városban. Talán Londonhoz hasonlíthatnánk lakosságát tekintve (12 millió ember), de ne számítsunk mindenhová eljutó metróhálózatra, vagy villamoshálózatra. A fontos és lényeges területeken van egy-egy gyűjtő vonal (általában rengeteg utassal).
Ha eljutottunk a villamos Eminömü megállójáig, szálljunk le, és nézzünk körül. Én is ezt tettem. Az első a Fűszer Bazár (Misir Carsisi). Már maga az épület is figyelemre méltó, 1600-as évek elején épült. De ami belül van! Fűszerek, édességek, gasztronómiai különlegességek, minden, ami a török konyha elengedhetetlen része. No és persze tömeg, de ez már megszokottá vált pár napos isztambuli tartózkodást követően.
A bazár szomszédságában van az 1663-ban épített Új Mecset (Yeni Cami).
Szintén ez az a terület, ahonnan a hajók Ázsia felé indulnak, menetrend szerinti járatok Üsküdar-ba, illetve felfelé a Boszporuszon. (a menetrend szerinti járatok szintén zsetonnal működnek, bár ez más méretű zseton, mint ami a villamoshoz vagy a metróhoz kell). A hajóút kb. 2 órás, de mindenképp megéri. Az időjárás itt sem volt a legkegyesebb, de a hajó áthalad az Európát Ázsiával összekötő Boszporusz-híd alatt. Útközben gyönyörű látvány fogadja az utazókat: többek között látható még az Európa erőd, vagy a Beylerbeyi palota.
 |
| Boszporusz-híd |
És innen lehet felsétálni a Galata-hídra. Ennek a hídnak érdekessége, hogy míg a felső szinten, ahol a gépkocsik is járnak, a járdát szinte teljes szélességben elfoglalják a pecások, addig mi kedvünkre sétálhattunk alul, ahol éttermek özöne csábított minket. A Galata-híd az Aranyszarv öböl két oldalát köti össze, rálátással a Boszporuszra és a Boszporusz-hídra.
A túloldalon, a Karaköy megállótól lehet földalatti siklóval feljutni a Tunel-ig, vagy gyalogosan, érintve a
Galata-tornyot. Ide azért bandukoltam fel, mert a toronyba fel lehet menni lifttel, és a körteraszról látni egész Isztambult. Természetesen következett a sorbaállás, jegyvétel (10 TL), majd a panoráma. Megéri!
 |
| Galata torony |
Innen mi gyalogosan mentünk tovább az előbb említett Tunel-ig, ahonnan indul Isztambul legnyüzsgőbb utcája az Istiklal Cadessi. Ez sétáló utca, közepén villamos sínnel, amin egy nosztalgia villamos jár. Ez az út vezet el a Híres Galatasaray gimnázium kapuja előtt. A Galatasaray Lisesi Törökország legrégebbi középiskolája, melyet 1481-ben alapítottak. A francia, kéttannyelvű iskola tanulói alapították 1905-ben a futballcsapatáról híres Galatasaray sportklubot.
A sétálóutca másik vége a Taksim tér. Ide a Boszporusz partján közlekedő villamostól szintén földalatti siklóval lehet feljutni. A Taksim tér Isztambul egyik központja.
A térről utolsó isztambuli látnivalómat, a Dolmabaçhe palotát tekintettem meg. Szerencsére vasárnap nem volt nagy forgalom, így alig fél óra várakozás után bejutottam a palotába. 1843-ban kezdte el építtetni Abdül-Medzsit szultán, aki a Török Birodalmat európai módra akarta átformálni. 1856-ra készült el az impozáns palota, mely 46 fogadótermével, erkélyeivel, valamint pazar arany- és kristálydíszítéssel versenyre kelhet a franciaországi Versailles palotával. A palota vitte romba a birodalmat. A fő fogadóteremben található egy hatalmas kristálycsillár, melyet Viktória brit királyné ajándékozott a szultánnak: 750 égője van és súlya 4,5 tonnát tesz ki. Atatürk is itt rendezte be a dolgozószobáját.
 |
| Dolmabache palota |
És most pár szó az étkezéseinkről.
Reggeli főként édességekből állt, kilencféle házi főzésű lekvárt kínált a hostel. Felvágott nem nagyon volt, ellenben sajtok és olajbogyó igen. Indulásnak tökéletes.
Aki szereti a tengeri herkentyűket, halakat, annak feltétlenül érdemes ellátogatnia Kumkapi-ba. A Márvány-tenger partján halpiacra bukkantam, és onnan beljebb haléttermek tömegére. Mindenhol csábító ajánlatokkal próbáltak rávenni arra, hogy beüljek egy vacsorára, vagy csupán egy italra. A „nyertes” ingyen desszerttel vett le a lábamról, és a már korábban említett török becsület alapján meg is kaptam a fejedelmi vacsorát.
Kebab, vagy Köfte (török fasírt) árusító éttermek szinte mindenfelé találhatóak, legtöbb helyen hatalmas párnák, puha karosszékek között ehetünk. Ilyenkor télen is működtetik a teraszt, vagy gáz, vagy infra melegítővel felszerelve. Mondjuk szerintem 10 fokban ez minden melegítő mellett is hideg, de szabad a választás.
Köfte nagyon finom, de óvatosan, legtöbb helyen csípősen készítik. Általában sült krumplival és salátával adják, de van, hogy pitában, vagy rizzsel. (az árak adagonként, helytől függően 6-16 TL között). És akkor jöhetnek a kávéházak, cukrászdák! No, hát azok nagyon látványosak. Szerintem látványosabb, mint finom, de ízlés dolga.
Persze a török kávét megkóstoltam. Egyszer mindenképpen érdemes, mert egész más íze van, mint a mi kávénknak. Létezik kicsit cukros, cukros és nagyon cukros változatban, de cukormentes nincsen. Nagyon bonyolult az eredeti török kávé elkészítése, többször kell felmelegíteni, habot leszedni, stb... Állítólag egy török lány addig nem mehet férjhez, amíg meg nem tanulja a tökéletes kávé elkészítését. Nekem nem lett a kedvencem, de megkóstoltam.
Amit viszont napjában többször is ittunk, az az alma tea. Ezt szinte mindenhol árulják, pici üvegpoharakban. Az alma teát nem kell ízesíteni.
Érdekes, hogy előszeretettel árulják a frissen csavart narancs és gránátalma üdítőket is.
Az utcán rengetek a perec és a sült gesztenye árus. Az útikönyvek azt írják, tőlük inkább ne vásároljunk. Kockáztattam, vettem sült gesztenyét, kétszer is. Finom volt, és túléltük...
Hatalmas élmény volt ez az Isztambuli négy nap. Rengeteg a látnivaló, de ennél számomra sokkal nagyobb örömet okozott az a pozitív hangulat, az a nyüzsgő barátságos, színes tömeg, akikkel találkoztam. Ennyi idő sajnos nem elég, hogy felfedezze az ember ezt a hatalmas metropoliszt, de arra elegendő volt, hogy legalább belekóstoljak. Isztambul mindenképp felkerült azon úticéljaim közé, ahová egyszer vissza kell térnem.
