Évertékelő

Ilyet még nem csináltam, de ami késik nem múlik: utazási évértékelő. 

Kezdjük a legfontosabbal. 2013-ban 10 országban és 1 területen jártam: 

• Olaszország (2x)
• Marokkó
• Gibraltár - nem külön ország - ezt tekintem a különálló területnek
• Spanyolország (2x)
• Azerbajdzsán
• Irán
• Irak
• Törökország
• Szlovákia (2x)
• Ausztria
• Amerikai Egyesült Államok. 

Megjegyzés: a dőlttel szedett országokban nem jártam előtte.

Olaszországban kétszer is megfordultam; mind odafelé, mind visszafelé Milánón keresztül mentünk Marokkóba. 

Spanyolországban is kétszer jártam. Előbb egy rövidke időt (Sevillában) - illetve visszafelé Gibraltárt is útba ejtettük egy pár óra erejéig - majd egy hosszabbat is eltöltöttem ott. Erről sajnos nem készült blog - nem is tervezem -, de nyáron végiggyalogoltam az El Camino zarándokúton. 650 km-t tettem meg 23 nap alatt Logronoból Santiago de Compostela-ig. 

Utána rögtön következett az 5 hetes nyári utam: előbb 7 nap Azerbajdzsánban, majd 19 nap Iránban. Egy hetet töltöttem el Iraki Kurdisztánban, és végül hazafelé 2 napot Törökországban. 

Előbb szeptember végén menten ki 2 napra Eperjesre, aláírni az egyik ösztöndíjam szerződését, majd rá nem sokkal újra Szlovákia felé vettem az irányt, hogy részt vehessek Dorival az I. Nemzetközi Sörcikkgyűjtő Világtalálkozón. (Utóbbiról lesz majd blog, az elsőről nem). 

Októberben, pont a 23-ai nemzeti ünnepen Bécsbe tettem látogatást. Ez volt a 12. bécsi utam, de ez most szigorúan szakmai jellegű volt. Vagyis napközben az volt. A PhD disszertációmhoz gyűjtöttem anyagot a könyvtárakból, valamint a Numizmatikai Tanszék egyik professzorával konzultáltam a kutatási tevékenységemről. Az estét pedig a bécsi mikrósörfőzdék látogatásával töltöttem.

Novemberben "meghódítottam" az Egyesült Államokat. A KLM szeptemberi akcióját kihasználva 9 napot töltöttem el 3 nagy városba: New York, Philadelphia és Washington. 

Statisztika:
repülések száma: 18
- 12 nemzetközi és 6 belföldi
- 9 európai, 5 ázsiai, 3 észak amerikai, és 1 afrikai
repült órák száma: 48 óra 10 perc
repült km: 30.278 km (0,8x-or, tehát majdnem körberepültem a Földet)
külföldön töltött napok száma: 92 nap

Összességében elmondhatom, hogy jól sikerült a 2013-as év is. Nem panaszkodhatok. Amit tudtam, mindent kihoztam az utakból. Olyan helyekre jutottam el, amikről előtte - de még csak év elején sem - álmodtam, vagy gondoltam valaha, hogy eljutok. Sok új barátot szereztem ezen utak alatt, akik közül jó párral a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére a 2014-es év is jól indul, már vannak lekötve utak, de hogy mik, az legyen meglepetés.

UI: akit érdekel, itt elolvashatja az egyes utakról készült leírásokat:
(az országra kattintva bejön az adott post)
Olaszország
Marokkó
Gibraltár
Spanyolország
Azerbajdzsán
Irán
Irak
Törökország
Ausztria
USA

FM90 - utazas interju 2013. november 5.

Az FM90 rádióban lement interjú.
Témák, amiket érintettünk: El Camino, Azerbajdzsán, Irán, Irak

Kepek Azerbajdzsanrol - Pictures from Azerbaidan

Nahcsivan - Iran

2-re jött a szálló elé egy nagyobb mikrobusz, amivel kimentünk a Heydar Aliyev repülőtérre. Itt elköszöntem a többiektől, hiszen ők mentek haza a Wizz járatával, én meg tovább az iráni útra. Az én gépem a belföldi terminálról indult, ami jó pár km-rel arrébb volt. Szerencsére volt időm lesétálni a távot - hiszen csak 9-kor indult a gép. A terminálban jól tudtam aludni, néha ébresztett csak fel egy-egy fránya légy. 

Egy ősrégi Boeing 757-essel üzemeltette aznap az Azerbaijan Airlines a járatot. A Kaszpi-tenger felett repültünk, és Iránon keresztül léptünk vissza az azeri légtérbe.

A Nahcsiván Autonóm Köztársaság területét az örmény agresszió szakította el az anyaországtól. Szárazföldi útón nincs is közvetlen összeköttetése Azerbajdzsánnal, így csak vagy repülővel lehet megközelíteni a területet, vagy Iránin keresztül autóval, de ahhoz kell vízum. Landolás után taxival bementem a központba, a kinézett szállóba. 

Azonban az 50$-os éjszaka soknak tűnt, így úgy döntöttem, hogy szétnézek, ami érdekel, és megyek is át Iránba.

Az autonóm köztársaság központja Nahcsiván már az ősidők óta kereskedő város volt. A város helyén már a Kr.e. 16. században volt település. Az antik görög és római források Nacksuana/Naxuana néven említették (jelentése: édesvíz).

A város jelképe a Momine Khatun mauzóleum. A központban található a Momina katun park, melyben megtalálható a mauzóleum. A kánasszony Ildegiz Dzsahan Pahlavan (1175-1186) felesége volt. 25 méter magas, és natúr, valamint türkiz színű téglákat használtak az építkezésnél. Az épület jellegzetessége, hogy tízszögletű, és növényi mintákkal és kalligráfiákkal díszítették.

Nahcsiván nevezetességei közé tartozik az Ehszan kán palotája. Ez egy sajátos múzeum, melyet Ehszan tábornok palotájában rendeztek be. Ő volt az utolsó nahcsiváni uralkodó, aki a 19. század elején behódolt az oroszoknak; így megtarthatta uralkodói szerepét. A múzeum betekintést engedett a nahcsiváni és az ireváni kánság életébe.

Hüseyn Cavid (1882-1941), a híres azeri költő mauzóleuma található még a városban. Az azerbajdzsáni progresszív romantika megalkotója volt. A sztálini tisztogatások alatt száműzték a Szovjetunióba.

Khoroghlu szobrát már csak a taxiból tudtam lefotózni. Khoroglu egy legendás alak, elsősorban a török és azeri mitológiában, aki a „rosszak”ellen lépett fel és elsősorban az igazságtalan uralkodók ellen küzdött. A történetei szájhagyomány útján terjedtek. Személye ezen térségben nagy hasonlóságot mutat Robin Hood-dal. Khoroghlu a 11. században élt, de csak a 18. században jegyezték le a történeteit.

15 manatért vitt el a taxis a határ menti Culfaba. Az átlépés nem volt zökkenőmentes. Az azeri határőrök, egy előzetes vizsgálatnál arra jöttek rá, hogy én nem vagyok bejelentve az országba, és emiatt 400 AZN-t, azaz 400€-t fizessek. Kerítettek egy angolul tudó srácot, aki ezt tolmácsolta. Mondtam neki, hogy ez lehetetlen, és előtte beszélnék az 1000 Út utazási irodával illetve a bakui magyar követséggel. Látták rajtam, hogy nagyban intézkedek, így mikor az iroda visszahívott, akkorra már újra odajöttek, és közölték, hogy rendben van, nem kell fizetnem. Kiderült, hogy Nahcsivánban nem voltam bejelentve. Amit azért nem értek, mert kb. 2-3 órát, ha ott voltam, így meg sem szálltam. Ha pedig nem maradok ott, akkor a Belügyminisztériumtól kapott információk alapján nem szükséges. A tényleges útlevél ellenőrzésnél még szintén várakoztam kb. fél órát, ugyanis nem tudtak mit kezdeni az e-vízumommal. Most ők telefonálgattak össze-vissza… Az útlevelembe azért még újfent belekötöttek: szerintük a hátulján lévő, az első lapot biztonságosan védő, kb. fél milis résznél ki van tépve egy oldal. Hiába mutattam a tolmács srácnak, hogy olvassa már fel nekik, hogy oda van írva, hogy 32 számozott oldalt tartalmaz (több nyelven is). Nagy nehezen engedtek el. A kiléptető pecsétet végre megkaptam. A két országot egy híd köti össze, ezen kell átsétálni. Az azeri oldalon a határőr szintén elvette az útlevelet és a vízumot, majd intett, hogy üljek le. Egy másik visszavitte abba az épületbe, ahonnan kijöttem. Kb. 10 perc után tért vissza, majd engedtek véglegesen utamra.

Az iráni oldalon a belépés egyszerűbb volt. Mondjuk az meglepett, hogy a híd túloldalán lévő határőr egyből rám szólt, hogy vegyem fel a hosszú nadrágot, mert rövidben nem lehetek… Nem volt mást tenni, mint a 35 fokban hosszúban lenni. Az elején szokatlan volt, de a végére egészen megszoktam.

A határon egy egyenruhás a sor elejére vitt, ahol pár perc várakozás után mehettem. Még egy gyors poggyász ellenőrzés volt, majd bent is voltam.

Nasrinnal konzultáltam, majd elintézte, hogy taxival olcsón eljussak Tabrizba. Mivel az LP-t Norbi hozta, Tabrizból nem készültem fel. Be sem volt tervezve. SMS-ben kaptam szálláscímeket, majd egy központiban 10$-ért megszálltam.

Tabrizban gyakorlatilag csak az éjszakát töltöttem. Lefekvés előtt azért elmentem a bazárba, aminek van régi és új része, de leginkább bevásárló-negyedként tudnám leírni. 

Este még kerestem egy netkávézót, ahol potom összegért egy órát neteztem. Több magyar oldal, pl. index.hu, nemzetisport.hu is blokkolva van)

Érdekességek Azerbajdzsánról

- Kezdjük a legfontosabbal: Azerbajdzsán szerintem drága. Mindent elárul, hogy az azeri manat-ot egy az egyben váltják az euróval. (1 AZN = € 1).

- Bakuban még mindig státusz szimbólum az autó: minél nagyobb, hatalmasabb autó. Rengeteg a luxus járgány, de azok is mind full extrásak. Kis teljesítményű autót nem igazán látni.

- Ellenben a vidéken egészen más kép fogad: ott a Ladák és hasonló társaik dominálnak.

- Bakuban a taxikat Angliából „lopták”: ugyanolyan taxik járják az utat, mint Londonban, csak itt lilára vannak festve.
- Az ország fejlettségét jól mutatja, hogy a Baku belvárosában a luxus áruházaktól (Armani, Hugo Boss, Zegna, stb.) kezdve, a szállodákon át (Four Seasons, Hilton), minden képviseli magát.
- Hasonlóan jelen vannak a "nyugati" étteremláncok is. A világ legnagyobb, 1600 m2-en elterülő KFC gyors étterme Bakuban nyílt meg a közelmúltban. A világ 120 országának 18.000 KFC franchise étterme közül a bakui a legnagyobb.
- Minden belépő 2 manat, azaz kb. 600 Ft. Legyen szó UNESCO világörökségi helyszínről, vagy egy egyszerűbb múzeumról. 

- Az olaj révén rengeteg fejlesztés folyik a városban. De ahogy az autóparkban, úgy az életmódban is érződik a különbség a főváros és a vidék között.

- Államforma: köztársaság, de valójában elnöki hatalom van. A jelenlegi elnök, Ilham Alijev, a korábbi nagy Heydar Aliyev fia.

- Az országban elég sűrűn helyezkednek el Heydar Aliyev idézetek. Sajnos nem értettük őket, de gondoljuk, hogy az öreg elnök egy-egy jelentősebb mondása olvasható.

- Himnusz: 

- Zászló: 

- Címer: 

- Mind területre, mind népességre kb. megegyezik Magyarországgal: 86.600 m2 és 9,1 millió fő. (Magyarország: 93030 m2 és kb. 9,8 millió)

 - A függetlenség (1991) első éveit beárnyékolta az örményekkel vívott háború Hegyi-Karabahért. A terület sorsa az egész Kaukázusra kihat. Kb. 30.000-en haltak meg és 60.000-en sebesültek meg a hegyi-karabahi háborúban. A helyzet érdekessége, hogy Örményország igényt tart az Azerbajdzsán nemzetközileg elismert területén lévő, többségében örmények lakta Hegyi-Karabah tartományra. Emiatt az örmény-azeri határ zárva van, nem ritkán fegyveres összecsapásokra is sor kerül. Az Örményország és Azerbajdzsán között Hegyi-Karabah helyzetéről folyó vita egyik érve, hogy ez volt az utolsó örmény hercegség, amely autonómiával rendelkezett. Azerbajdzsán álláspontja, hogy akinek az útlevelében karabahi pecsét van, nem léphet be az országba, mert illetéktelen határon lépett be Azerbajdzsán területére. Kizáró ok a belépésre. (Hegyi-Karabah államiságát csak három másik korlátozottan elismert állam: Abházia, Dél-Oszétia és a Dnyeszter Menti Köztársaság ismeri el).
- A háború következménye még, hogy Nahcsiván (teljes nevén: Nahcsiván Autonóm Köztársaság) elszakadt az országtól. Ez Azerbajdzsán exklávéja, vagyis  térben elszakított, különálló területdarab. Közvetlen határátkelő nincs, csak légi úton, illetve Iránon lehet megközelíteni.

A piros terület Nahcsiván.

Nahcsiván neve örményül annyit tesz: „az alászállás helye”, mivel itt szálltak alá a szomszédos Ararát hegyén megfeneklett bárkából Noé és fiai a Föld minden állatával.
- Az azeriek rengeteg teát isznak. Szinte a nap bármely szakában képesek inni.
- Az azeri konyha: a kaukázusiak közé tartozik, rengeteg nagyon jó minőségű zöldség és gyümölcs és talán még jellemzőbb a hihetetlen mennyiségű fűszernövény, ami az étkezés elmaradhatatlan része. Előételnek mindenféle zöldséget, sajtot, joghurtot, padlizsánkrémet hoztak.

A főétel volt a bárány vagy/és csirke. A bárányhús az azerbajdzsán konyha alapvető húsfajtája. Szinte nem volt olyan ebédünk/vacsoránk, hogy bárányt ne szolgáljanak fel.

Volt csirke is, de arra sokszor és sokat kellett várni. Italnak vodka és sör a legnépszerűbbek.

Baku 2

Reggel mindenki hulla fáradtan kelt. Éreztük, hogy előző este későn jöttünk vissza, így nem sokat aludt a társaság. 9-re azért a többség lejött. Ekkor derült ki, hogy a csoport 2/3-a lényegében kidőlt. Kit hasmenés, kit betegség kapott el, mást rosszullét. Tanakodtunk, hogy mi legyen, majd arra jutottunk, hogy lemondjuk a mai programot. (Quba-ba mentünk volna el, ami kb. 200 km Bakutól, ill egy mellette lévő falúba).

Pihentünk még egy darabig, majd elmentünk megnézni a Heydar Aliyev Központban az Andy Warhol kiállítást. Ez egy hatalmas épületkomplexum, amit a 2012-es Euróvízió dalfesztiválra építettek fel, és az iraki-brit sztárépítész, Zaha Hadid tervei alapján készült. 

Andy Warhol amerikai képzőművész. Egyike volt azon amerikai képzőművészeknek, akik központi figurájává váltak a pop-art irányzatnak. Sikeres reklámrajzoló karrierje után Warhol világhírnévre tett szert mint festő és avantgarde filmkészítő

A komplexumban több kiállítás található. Pl. külön múzeum van a miniatűr épületeknek, mely Baku nevezetességeit mutatja be. Vagy Heydar Aliyev elnöki autói is ki vannak állítva. Nah meg nem maradhatott ki a Heydar Aliyev múzeum, mely a volt wlnöknek állít emléket.

Metróval mentünk és jöttünk, ami ugyanolyan, mint a pesti - szovjet kocsik - de egy fokkal jobb állapotban vannak. Az állomások viszont sokkal szebbek: tiszták, modernek és kulturáltak. 

Délutánt pihenéssel töltöttük, majd este a központba mentünk fel. Előbb hajóztunk egyet a Kaszpi-tengerben - a bakui öbölben -, majd én gyalog, míg a többiek taxival, felmentünk a Mártírok emlékművéhez, ahonnan a naplementét és az éjszakai fényekben úszó Bakut néztük meg. 715 lépcső vezetett fel, és ugyanennyi le is. A város eszméletlen szép, főleg a Bulvar. Minden ki van világítva, még a bukszusok is. Fényárban úszott a város. A Flame of Tower épülete pl. úgy volt megvilágítva, hogy egyszer olyan volt, mintha a tűz lobogna, míg máskor Azerbajdzsán zászlóját vetítették rá.

Leérve a hegyről, még mászkáltunk egy kicsit, főleg szuvenírek után. Sajnos nem ez nem tartott sokáig, mert engem is utolért a végzett, és elkapott a hasmas. Alig bírtam visszaérni a szállóba. A nagyobb probléma ekkor jött: a reptéri transzfer busz indulásáig alig volt 2 óra, amikor hőemelkedés is elkapott. Vacogtam. Az algopirin jót tett, induláskor elkezdtem kiizzadni. 

A Selyemút mentén 3

Utolsó Kaukázusi napunkon előbb Zaqatalát néztük meg. A hely különösebben nem jelentős. Egy erőd az egyik legfőbb látványosság, de az ma katonai komplexum, így nem látogatható.

A környék azonban bővelkedik látnivalókban. Ilyen többek között Peri Gala, a Tündérek vára. Sikerült egy olyan helyet mondanunk a sofőrnek, amit ő sem tudott egyből, hogy hol van. (Az LP sem írja; egyedül Obrusánszszky Borbála tesz róla említést). Hosszas keresgélés után akadtunk rá a megfelelő útra. A busz azonban nem tudott felmenni. Szerencsére jött lefelé egy lada taxi, és az 2 fuvarban felvitt minket. Egy HVCS (helyi vagány csávó) vezette, aki meg akarta mutatni, hogy ki a Jani itt. Nem sikerült neki. Egyszer csak úgy nekivágta a kereket egy sziklának, hogy csak koppant. 

A vár egy fennsíkon van, kb. 300 méter magasan simul bele a sziklákba. Eszméletlen látványt nyújtott. Nem csak ez, hanem a környező hegyek is. A vár építéséről keveset tudni. Sokan úgy gondolják, hogy az a Kaukázusi Albánia idején épült q 4-8. század között. Máig ismeretlen, hogy milyen célból építették és miért hagyták el. Csak a helyi hagyomány őriz róla néhány emléket. Az egyik legenda szerint a félelmetes mongol hódítóval, Dzsingisz kánnal kapcsolatos, aki a történet szerint szemet vetett a környék szépségére, Perire. A hölgy azonban várat építetett a sziklákba és ott bújt el kérője ellen. Amikor a nagy hódító a vár alá érkezett, a nő inkább a mélységet és a biztos halált választotta.

Mikor a többiek felértek, mi akkor mentünk le (2x 3-as körben mentünk). A probléma akkor keletkezett, amikor a taxi lefelé akart jönni: nem sikerölt egy defekt miatt. Kb. 2 órát várakoztunk, mire a pórkerék megérkezett. A tegnap megnyert időt, most elveszítettük.

Zaqatalától nem messze, bér Baku felé visszamenet ejtettük útba Ilisut: itt Borbála szerint egy gyönyörű vízesés található. A vízesés a Garacsaj-folyó mentén fekszik 1400-1600 méter magasan az Iliszu Nemzeti Parkban.

A busz ide sem tudott felmenni. Helyette egy UAZ terepjáróval mentünk. Mi 6-an, plusz a sofőr. Hátul 4-en ültek, elől 3-an. Nekem a szék egész pontosan abból állt, hogy egy faláda volt betéve a két első ülés közé. Iszonyú volt. Olyan emelkedőkön mentünk fel, hogy hihetetlen. A vízesés azonban még ennél is szebbvolt. Kb. 50 méter magasról esett alá. KPM-el bementünk mögé, onnan még fantasztikusabb kilátás nyílt mind a vízesésre, mind a környező hegyekre. A lefelé rosszabb volt az UAZ-zal, mert folyamatosan tartani kellett magam, hogy ne essek be a szélvédőre.

Még Qax-nál pár percre megálltunk. Nem azt a templomot leltük meg, amit szerettünk volna, de ez sem volt csúnya. Egy görög katolikus templom volt.

Szerencsére pár perccel később, az országútról megpillantottuk azt a keresztény albán templomot, amit kerestünk.

Estebéd-vacsora után, kb. 7 fele indultunk vissza Bakuba. Vasárnap révén óriási forgalom volt, szinte csak lépésben lehetett haladni. 11 fele értük el Baku elővárosát. Azer jól vezetett, de ekkor nagyon felhúzták. Egy dzsip bevágott elé. Ezen annyira bepöccent, hogy reflektorral, sorok között cikázva, elkezdtük üldözni. Jó darabig ment az anyázás, üldözés, de sajnos egy körforgalomban kitért előlünk.

Kb. ¾ 12-re értünk vissza a bakui szállásra hulla fáradtan. 

A Selyemút mentén 2

Másnap Lahicot elhagyva már jobb idő fogadott. Sütött a nap, így több helyen megálltunk fotózni. Eszméletlen volt a táj - habár egyesek szerint olyan, mint Torockó :D Videó felvétel is készült, ez majd látható lesz valamikor. J Hogy mennyire instabil ez az út, jelzi, hogy több helyen munkagépek vannak. A sofőrtől megtudtuk, hogy egy-egy eső, mint amilyen tegnap is volt, néha annyira elmossa az utat, hogy járhatatlan. Mivel nincs más út, amivel a falut meg lehetne közelíteni, így helyreállítják, amint lehetséges. A hegyről leérve egy függőhídnál álltunk meg. KPM-mel vettük a bátorságot, és kb. a feléig besétáltunk. A szél is feltámadt és elég nagy kilengése volt már; bár stabilnak tűnt.

Gabala felé mentünk. Vagyis nem ez volt a fő állomásunk, hanem az innen 40 km-re fekvő Nidzs kaukázusi albán keresztény templom, mely a megújuló albániai kereszténység központja. Itt látható a Dzsatari templom, melyet 1723-ban építettek a régi albániai templomok mintájára. Az udvaron a templommal közel egy idős, 300 éves platánfa áll. A templom a szovjet éra alatt gabona hombár volt, és csak 2003-ban újították fel.

Érdekesség, hogy a településen élő udi nemzetiségek nem az azerbajdzsánokhoz tartoznak, hanem úgy vélik, hogy ők az ősi Albánia egyik törzsének utódai. Az udik máig gyakorolják a keresztény vallásukat. Az udik száma nagyon kevés. Ma nagyjából 10.000-en élnek összesen, ebből kb. 6000-en Azerbajdzsánban Gabala környékén; a többiek szétszóródtak a volt Szovjetunió területén. Állítólag hazánkban is él egy udi család.

Szünnap révén sajnos a templom zárva volt; csak kívülről tudtuk megnézni ezt a nagyon korai alapítású emlékhelyet.

Ekkor még úgy tudtuk, hogy a mai szállásunk, és egyben mai utolsó településünk, ami megnézünk, az Sheki (később kiderült, hogy nem).  Mielőtt a városba értünk volna, ebédeltünk - szokásos bárány és csirke -, majd Kish felé mentünk. Itt található a legrégebbi albán templom, mely kör alakú.  Egy meredek emelkedőn kellett felkapaszkodni, de megérte a fáradtságot. 

Kis volt az első olyan hely a keresztény világban, ahol nem házakban vagy katakombákban végezték a szertartásokat, hanem önálló, erre a célra szentelt épületben. A bejáratnál tábla hirdeti, mely szerint a Kr.u. 1-5. század között épült. A szentélyt az 1920-as években mecsetként is használták. 

A hely különlegessége, hogy nemcsak a keresztények, hanem a muszlimok számáéra is szent hely számít, és környékről sokan járnak ide gyógyulni. Az oltár rész egy félköríves térben található. Itt egy freskó maradványait lehet kivenni, és a hagyomány szerint, ha valaki a falra fel tud helyezni egy érmét, annak teljesül a kívánsága.

Innen mentünk vissza Shekibe, mely egy 2600 évvel ezelőtt alapított város. Jelentőségét egyrészt a Selyem-útnak köszönhette, másfelől meg annak, hogy a kánok ezt jelölték meg fővárosnak. Itt épült fel a Kánok palotája, mely a 18. századi Azerbajdzsán kézművességének egyik páratlan alkotása. A palota kívül-belül freskókkal díszített, az ablakok mindegyikét sebekék díszítik. Építését 1761-ben fejezték be.

Az alsó szinten volt a diván terem, ahol a kánok és tanácsadói a közügyeket intézték; ott tartották meg a nemesi gyűléseket, valamint fogadták a külföldi vendégeket. A helységben volt egy szökőkút, ez volt akkoriban a légkondicionáló berendezés.

Az első emelet egyik szobája a női vendégeknek volt fenntartva. A termeket virágmintákkal és állatfigurákkal díszítették, melyek szimbolikus jelentésűek: az oroszlán az erőt, a sárkány a megújult erőt jelképezi. A Nap a függetlenség jele, de látható még paradicsomi jelenetek is. A másik helységben, ahol a férfiak és a palota vendégei tartózkodtak, már harcias jeleneteket festettek. A falon végigfutó csíkokon Seki kán életéből vett jelenetek láthatók. (Megjegyzés: mivel bent nem lehetett fényképezni, így a belső képek a netről vannak). 

A palota kertjében álló méretes platánfákat 1530-ban ültették.

A Karavánszerájt és a Történeti Múzeumot szerettük volna még megnézni. Sajnos erre nem maradt idő. Kiderült, hogy az itt lefoglalt szállást nem tudjuk elfoglalni. Oka: a tegnapi eső elmosta az oda vezető utat. Ha Mr. Azer szerint járhatatlan, annak szerintünk az tényleg úgy lehet. A kintio partner így árfoglalt nekünk egy másik szállást Zaqatalába. Ez kb. 2 órányira van még Shekitől. Nem jártunk rosszul vele, mert este 9-re megérkeztünk, és így nem másnap reggel kell ezt a távolságot megtenni, hanem most letudtuk. Ennyivel előrébb leszünk.

Estére vettünk újfent sört, és kicsit elbeszélgettük még az időt.