Malajzia legnagyobb nemzeti parkja a Taman Negara, („Nemzeti Park”) a Maláj félsziget középső részén, három szövetségi állam területén helyezkedik el.
Ennek a jórészt szinte érintetlen esőerdőnek a korát hozzávetőlegesen 130 millió évesre becsülik, az egyik legidősebb dzsungel a Földön.
1937-ben alapították és szigorúan védik. Annyira áthatolhatatlan és nehezen megközelíthető, hogy átvészelte az ipari forradalmak és a világ nyersanyag szükségletét kielégítő erdőirtásokat. Ez a 4343 km² terület, mára sok állat, növény és néhány őslakó törzs utolsó menedékhelye lett, - valamint neves és jól kiépített turista látványosság, ezért már utunk tervezésekor eldöntöttük, hogy felkeressük.
A globalizáció csapdájában vergődő, ámde rutinos ipari turistaként, az egyik helyi utazási iroda (Han Travel.) „csomagját” választottuk, ahol az utaztatás – szállásfoglalás – programszervezés - étkezés, gondját egyszerre letudtuk.
Kuala Lumpur belvárosából indultunk el, egy kisbuszon. Elég nemzetközi társaság gyűlt össze, voltak itt kanadaiak, németek, amerikaiak, hollandok, malájok és persze én, egy szem magyarként, valamint Greg szintén egyként Új-Zélandról. Röpke két és fél óra alatt elbuszoztunk Jerantut városáig ahol az utazási iroda elosztó bázisa volt. Itt vártuk a parkhoz vivő „csónak csatlakozást”, közben étel és ital fogyasztásunkkal növeltük az iroda profitját.
A park területén csak néhány és rövid, terepjáróval is alig járható út van, ezért a kismerülésű csónakokkal hajózható folyók a fő közlekedési útvonalak. Az egyik ilyen kb. húsz főt szállító csónakkal, három óra alatt felhajóztunk a Tembeling folyón, a park széléig, ahol a szállodánk volt. A szabályozatlan folyót mindenhol erdő szegélyezte, néhány helyen lehetett észrevenni települések nyomát, elhagyott halász menedékeket, pontonokat és bivaly csordát.
Megérkeztünk Kuala Tahanba, ahol a Woodland Resort hotelben elfoglaltuk a szállásunkat és megvacsoráztunk. Az első program az „éjszakai dzsungel túra” volt.
A park irodájában megvizsgálták a belépési engedélyeinket és kicsengettük a fényképezés illetékét.
A helyi idegenvezető zseblámpafénynél két óra alatt körbevitt a dzsungel szélén kiépített „tanösvényeken”. Póknál nagyobb állatot ugyan nem láttunk, de ez nem is csoda, hiszen úgy három csoport bolyongott az ösvényeken, az összes állatot elriasztva. Az éjszaka világító gombák és növények ill. rovarok és bogarak így is érdekesek voltak.
Másnap az idegenvezetőnk kalauzolása mellett tettünk egy kb. 10 km-es,igen izzasztó túrát, megmászva a 434 m Bukit Teresik dombot. A levegő páratartalma úgy 95%-os lehetett, ezért a kiépített ösvényeken való gyaloglás ill. a domb megmászása is elég fárasztó volt. A napot nem nagyon lehetett látni, a 30-60 m magas fák eltakarták. Kipróbáltuk a Canopy Walkway-t, ami egy gyalogosan járható függőhíd rendszer a hatalmas keladan, mersawa és keruing fák között kifeszítve, úgy 40 – 50 m magasságban. Itt már majmokat is láttunk.
Az erdő nagy élmény volt, legjobban a „telefon fa” nyűgözött le. Az őslakók ezt használták vadhajtásra és jeladásra, mert a fa kemény törzsét vagy gyökerét püfölve, az mély rezgő hangot ad, ami messzire elhallatszik. Kalauzunk több gyógynövényt mutatott az ösvény mellett, az erdő felér egy gyógyszertárral, a cukorbetegségtől a víztisztításig mindenre van hatóanyag. A Teresik dombról nagyon szép kilátást nyílt a környező vidékre.
Délután egy motorcsónakos túra során, a folyó felső folyásánál, egy kisebb vízesést néztünk meg. A fél órás csónakázás közben elkapott egy trópusi zápor, úgyhogy szépen eláztunk, hiába volt esőkabátunk.
A csónak aljára helyezett párnákon ücsörögve ugyanis alulról áztunk be. A vízesést megcsodálva levadásztuk magunkról a piócákat, majd visszacsónakázva nekiálltunk halakat etetni, - a környék horgászparadicsom is.
A folyó felső szakaszának sárgásbarna színű vizét első pillantásra nem találtam ihatónak. Az idegenvezető viszont felvilágosított, hogy annyira tiszta és gyógyhatású (a növények nedveit kimossa a levelekből és a gyökerekből a víz), hogy messzi vidékekre is hordják.
Ellátogattunk egy közeli Orang Asli (őslakos) faluba, amely szintén sajátos élmény volt. Itt voltak kutyák és malacok is, a maláj településekkel ellentétben, mert ők jó muszlimként tisztátlan állatoknak tartják ezeket.
Az őslakók mostanában már inkább a dzsungel szélén laknak, kezdik feladni vadászó – gyűjtögető életformájukat. Az első meghatározó látvány a falut övező füstön és takaros kacat dombokon kívül, egy szúnyogháló elé lógatott plüss medve volt. Nem tudtam elképzelni, hogy mi célt szolgálhat, noha elég kultikus tárgynak tűnt.
A falu épp egy beteg fafaragó nőt gyógyított, talán varázslással, valahogy nem volt kedvem őket fotózni. (Belegondoltam abba, hogy milyen lenne, ha egy csapat turista beözönlene a nappalimba fényképezőgépet kattogtatva). A törzsfőnök fia tartott egy bemutatót a hagyományos tűzgyújtásból, majd kipróbáltuk a fúvócsöves vadászatot (ill. célbalövést). Kiderült, hogy a hosszabb fúvócső úgy 40 méterig szinte pontlövő, valamint a szúnyogháló elé lógatott plüssmedve a célpont. A fúvócső lövedékének méregbe mártott hegye kb. negyedóra alatt végez az eltalált, pl. majommal. Ezt követően kivágják a lövedék körüli részt, és máris fogyasztható a jószág….brrr…..
Kuala Tahan központja a kikötő, itt több étterem, bolt, ajándékbolt, utazási iroda található, - pontonokra vagy hajóra építve. A folyó a nemzeti park határa is, ennek következtében a park területén lévő szállodák drágábbak, a másik oldal olcsóbb, ahol mindenféle árfekvésben van szállás, - valamint gőzerővel megy az ingatlan fejlesztés és kisebb intenzitással a fakitermelés. Az „érintetlen természet és a világtól elzárt település” látványát kicsit rontják a rádiótelefon átjátszók és a reklám feliratok, viszont minden igen komfortos.
Aki az igazi dzsungelre vágyik, annak jóval beljebb kell hajóznia vagy gyalogolnia a park területén, de aki csak szimpla turistaként jön ide, mint mi, annak bátran merem ajánlani. Viszont az már sokkal drágább út keretén belül valósítható csak meg.
