Évertékelő

Ilyet még nem csináltam, de ami késik nem múlik: utazási évértékelő. 

Kezdjük a legfontosabbal. 2013-ban 10 országban és 1 területen jártam: 

• Olaszország (2x)
• Marokkó
• Gibraltár - nem külön ország - ezt tekintem a különálló területnek
• Spanyolország (2x)
• Azerbajdzsán
• Irán
• Irak
• Törökország
• Szlovákia (2x)
• Ausztria
• Amerikai Egyesült Államok. 

Megjegyzés: a dőlttel szedett országokban nem jártam előtte.

Olaszországban kétszer is megfordultam; mind odafelé, mind visszafelé Milánón keresztül mentünk Marokkóba. 

Spanyolországban is kétszer jártam. Előbb egy rövidke időt (Sevillában) - illetve visszafelé Gibraltárt is útba ejtettük egy pár óra erejéig - majd egy hosszabbat is eltöltöttem ott. Erről sajnos nem készült blog - nem is tervezem -, de nyáron végiggyalogoltam az El Camino zarándokúton. 650 km-t tettem meg 23 nap alatt Logronoból Santiago de Compostela-ig. 

Utána rögtön következett az 5 hetes nyári utam: előbb 7 nap Azerbajdzsánban, majd 19 nap Iránban. Egy hetet töltöttem el Iraki Kurdisztánban, és végül hazafelé 2 napot Törökországban. 

Előbb szeptember végén menten ki 2 napra Eperjesre, aláírni az egyik ösztöndíjam szerződését, majd rá nem sokkal újra Szlovákia felé vettem az irányt, hogy részt vehessek Dorival az I. Nemzetközi Sörcikkgyűjtő Világtalálkozón. (Utóbbiról lesz majd blog, az elsőről nem). 

Októberben, pont a 23-ai nemzeti ünnepen Bécsbe tettem látogatást. Ez volt a 12. bécsi utam, de ez most szigorúan szakmai jellegű volt. Vagyis napközben az volt. A PhD disszertációmhoz gyűjtöttem anyagot a könyvtárakból, valamint a Numizmatikai Tanszék egyik professzorával konzultáltam a kutatási tevékenységemről. Az estét pedig a bécsi mikrósörfőzdék látogatásával töltöttem.

Novemberben "meghódítottam" az Egyesült Államokat. A KLM szeptemberi akcióját kihasználva 9 napot töltöttem el 3 nagy városba: New York, Philadelphia és Washington. 

Statisztika:
repülések száma: 18
- 12 nemzetközi és 6 belföldi
- 9 európai, 5 ázsiai, 3 észak amerikai, és 1 afrikai
repült órák száma: 48 óra 10 perc
repült km: 30.278 km (0,8x-or, tehát majdnem körberepültem a Földet)
külföldön töltött napok száma: 92 nap

Összességében elmondhatom, hogy jól sikerült a 2013-as év is. Nem panaszkodhatok. Amit tudtam, mindent kihoztam az utakból. Olyan helyekre jutottam el, amikről előtte - de még csak év elején sem - álmodtam, vagy gondoltam valaha, hogy eljutok. Sok új barátot szereztem ezen utak alatt, akik közül jó párral a mai napig tartjuk a kapcsolatot. Szerencsére a 2014-es év is jól indul, már vannak lekötve utak, de hogy mik, az legyen meglepetés.

UI: akit érdekel, itt elolvashatja az egyes utakról készült leírásokat:
(az országra kattintva bejön az adott post)
Olaszország
Marokkó
Gibraltár
Spanyolország
Azerbajdzsán
Irán
Irak
Törökország
Ausztria
USA

Érdekességek Iránról

Irán (perzsául ایران), hivatalos nevén az Iráni Iszlám Köztársaság (perzsául جمهوری اسلامی ایران), régebbi elnevezéssel Perzsia.

Államformája iszlám köztársaság; melynek élén az ajatollah, mint vallási vezető áll.

A legfőbb hatalom Istené, tehát az iráni rendszer elnöki teokratikus köztársaságként értelmezhető. Irán legmagasabb rangú vallási és politikai személyisége a Legfelsőbb Vallási Vezető (ajatollah). Politikai értelemben a második helyen a kormány élén álló köztársasági elnök található; személyét titkos szavazás útján választják négy évre. Iránban miniszterelnök nincs. Ottjártunkor nevezték ki az új választás utáni minisztereket.

Nemzeti mottó: استقلال، آزادی، جمهوری اسلامی - Eszteglál, ázádi, dzsomhuri-je iszlámi - „Függetlenség, szabadság, iszlám köztársaság”

Népessége kb. 65.500.000 fő

Hivatalos nyelv: perzsa (fárszi)

Népek: perzsa 51%, azeri 24%, kurd 7%, giláni 4%, mázenderáni 4%, arab 3%, lur 2%, türkmén 2%, beludzs 2%, egyéb 2% (bahtiári, kaskáj, örmény, stb.)

Vallások: síita iszlám 89% (államvallás), szunnita iszlám 9%, keresztény (nesztoriánus, örmény, római katolikus és protestáns) 1%, egyéb 1% (államilag elismert vallások (ahl al-Kitáb, Könyv népe): judaizmus, zoroasztrizmus,mandeizmus és kereszténység)

Írásrendszer: arab ábécé (egy módosított változata)

Zászló

Az iráni iszlamista forradalom egyik következménye az volt, hogy a vízszintes trikolórt vallási szimbólumokkal egészítették ki. A zászló közepén látható embléma arab betűkből áll, négy félhold alakú és egy egyenes vonalkából tevődik össze. Az embléma öt része az iszlám öt alapelvére utal, és együtt az Allah (Isten) szót alkotják.

Címer

A címer egy kard, illetve négy szimmetrikusan elhelyezett félholdból áll. A kard fölötti jel, a „tasdíd” a fokozás jele. A jelkép Allah szimbolikus megjelenése és megjeleníti az ember Allah felé történő felnövését és fejlődését. A címer öt eleme az iszlám vallás öt alapelvét is jelképezi. A négy félhold mutatja a hold négy fázisát, jelképezve az iszlám hűség állandóságát. A kép a zászlón vörös színű.

Himnusz

A سرود ملی جمهوری اسلامی ایران (Szorud-e melli-je dzsomhuri-je iszlámi Irán), melynek zenéjét Haszan Rijahi szerezte, szövege több szerző műve. 1990-ben váltotta fel Irán himnuszaként a Khomeini ajatollah idejében használt Pájande Bádá Iránt.

Pénz

Irán pénzneme a riál. 1 U$ 2013. augusztusában kb. 34.000 IRR. Azonban, hogy bonyolultabb legyen a helyzet, és ne keljen olyan nagy számokat mondani, a riál tizedét is használják: a tomant. Így sokszor csalóka volt, hogy az árak miben vannak megadva. Összességében olcsó országról van szó. Én a 3 hetes út alatt összesen 400 USD-t költöttem.

WC: guggolós, de sokkal tisztábbak, mint Európában. A toalettpapírt, mint olyat, nem mindenki használja, ha igen, akkor is kizárólag arra, hogy megszárítkozzanak. Ugyanis mosakodnak, kedves Európa! A bidé helyett azonban egy csap van a budi mellett egy zuhanyzócső-szerűséggel, amit nagyon kényelmes használni, hiszen a fej kifejezetten erre van kitalálva.

Elképesztően jól vezetnek. Dugó nem nagyon van, és bár az utak tele vannak, mégis haladunk. Sosem láttam vagy hallottam karambolról, de az autók közti távolság maximum 1 cm. A közlekedésről lásd részletesebben Dani blogját.

Iránban nagyon tetszettek a mecsetek. Csodálatosak, némelyikük meglepően hatalmas, dominálnak a kék árnyalatai, a stílus teljesen egyedi, más, mint a Közel-Keleten. Korábban soha nem láttam síita mecsetet, és nem tudom, hogy mind ilyen stílusú, vagy ez kizárólag Iránra specifikus. A kőfaragványok, a mozaikok, az építmények hangulata lenyűgözött, akárhány mecsetbe is néztünk be. Az Iszfahan kolosszális terén álló mecsetek meghatározott távolságból olyanok, mintha mesekönyvek illusztrációi lettek volna, főleg a mögöttük álló méltóságteljes és egyben misztikus hegyekkel.

És hogy milyenek az irániak? Kifejezetten diszkrétek és elképesztően barátságosak, ráadásul nem nyálas jelleggel, mint egy-két egzotikus országban. A fiatalok feltűnően lelkesen kerülnek kapcsolatba külföldi turistákkal, de nem nyomulnak idegesítően.

Itthon persze megkérdezték tőlem, hogy mi tetszett a legjobban. Mindenekelőtt az emberek kedvessége, közvetlensége, nah meg az iszlám építészet, művészet.

Sulaymaniyah

Előző nap a busztársaság vezetője arabul felírta egy lapra, hogy melyik állomásra kell mennünk. Egyszerű dolgunk volt, mert így csak meg kellett mutatnunk a taxisnak, aki 50.000 IRR-t elvitt minket. Időben kiértünk, nem akartunk kockáztatni. 9 órára volt kiírva az indulás, de legalább 20 percet csúsztunk. egy hatalmas VIP busszal mentünk, akkor helyünk volt, hogy kényelmesen tudtunk terpeszkedni. Ráadásul az első sorban ültünk, így remek kilátásunk is volt. Kb. 250 km volt az út Sulaymamiyah-ba, Iraki Kurdisztánba. Nagyjából 150 km az iráni, és ugyanennyi az iraki rész is.

Az út elején jól haladtunk; egészen addig, amíg a hegyeket el nem értük. A kálvária innen kezdődött. Kamion-kamion hátán. Viszik az exportot Irakba. A probléma nem is lenne nagy, csak hogy ezek a járművek 10 km/h sebességgel haladnak felfelé, és 20-al lefelé. Igen, ennyivel. Ráadásul hegyre fel, hegyre le, falvakon át. És a tempó mindenhol ennyi. Az agyvérzés kerülgetett minket. Volt olyan előzés, hogy a sofőr beláthatatlan kanyarban előzött; úgy hogy mellettünk egy szakadék. Elképzelni se tudtuk volna, hogy mi lett volna ha épp akkor jön szembe valami. Kb. 4 óra alatt tettük meg a határig tartó utat.

A határátkelés

A buszról mindenkit leszállítottak. Először csak egy étteremnél álltunk meg. Mivel előzőleg minden riálunkat átváltottuk iraki dínárba, így azzal fizettünk már. Ketten ettünk egy adagot, mert hatalmas volt. Majd buszra vissza, és jött maga a határ. Itt a csomagokat is le kellett venni. Kb. 20 percet álltunk sorba az iráni határon. Semmi extra nem volt; a vízumot megnézték, majd pár mp alatt bepecsételték a kiléptető pecsétet. Ezután gyalog kellett átsétálni a kurd oldalra. A csomagellenőrzést egy bódéban ejtették meg. Volt akinek megnézték; szerencsére a miénkkel nem foglakoztak. A bódéban hárman voltak; az egyik egy sámlin ült, a másik egy vaságyon, míg a harmadik egy íróasztalnál. Mindenki 1-1 emberrel foglalkozott. A magyar útlevél láttán rögtön mindenki fejet vakart, hogy akkor mi hol is vagyunk és általában a kontinens meghatározásával is problémák akadtak. Az angol kommunikációról nem is beszélve. Végül elengedtek minket, mert nem tudtak velünk mit kezdeni. Közben megismerkedtünk egy kedves iraki férfival, aki mindenféle segítséget ajánlott fel, még az egyik szállodát is felhívta, hogy van-e üres szobájuk. Ezután jött a rendes kurd határátkellés. Útlevelünket elvették és kérdezték, hogy vízumunk van e és mivel EU állampolgárok vagyunk, ezért 15 napig vízummentesen tartózkodhatunk az országban. Országunk elhelyezésével ismét akadtak gondok, szóval útlevéllel a határőr eltűnt, hogy kiderítse kel e vízum vagy nem. Végül az újdonsült iraki barátunk segítségével sikerült pecsétet szereznünk az útlevelekb. Persze amúgy is sikerült volna, csak így sokkal egyszerűbb volt. Egy fényképet késztettek rólunk, és már kaptuk is a három pecsétből álló igazolást, hogy beléptünk IRAK KURDISZTÁNI régiójába.

Iráni idő szerint négykor léptünk be Irakba. Itt másfél órával kellett visszaállítani az órát, úgyhogy fél háromkor elkezdtük utunk második felét a kb. 100km-es utat a végállomásra. Először is megálltunk tankolni, amit úgy kell elképzelni, hogy óriási benzines hordókból szivattyúzták át a benzint.

Útközben három katonai ellenőrzőponton mentünk át. Az első kettőnél feljött a katona és ellenőrizte az okmányokat. Harmadik Sulajmaniyah előtt volt. Itt mindenkit letereltek a buszról, egy katona összeszedte az útleveleket és bevitték egy helyre, ahol leellenőrizték és egyesével szólítva adták vissza. Bezzeg mikor a miénkhez értek. Megkértek minket egyesével, hogy fáradjunk be az „irodába”. Hol lakunk, vízum hol van, mi a nevem kérdésekkel bombáztak. A katona a pólómra hajtott, de nem engedtem :D Érdekes volt látni, hogy minden ilyen katonán U.S. ARMY ruházat volt.

Öt óra volt mire megérkeztünk; vagyis a 300 km-es utat cirka 10 óra alatt tettük meg. A „buszállomás” környékén – ami egy hatalmas placni volt – tettünk pár sikertelen próbálkozást hotelt találni, de mindegyik tele volt. Végül az ötödik hotelben találtunk szobát ötven dollárért, de mikor bementünk a fürdőbe abban a pillanatban fordultunk sarkon és húztunk onnan el. Taxiba ültünk (5000 IQD) és elmentünk a központba. Itt kezdődött újra a kálvária, mert az összes hotel tele volt a hétvége és a nyári szünet miatt. Mindenki most utazik. Végül egy egész jó hotelben kaptunk négy ágyas szobát. Először 60 dollár lett volna, de végül Norbi lealkudta ötvenre és az ötven dolcsiból is kaptunk vissza 10.000 IQD; vagyis összesen erre az éjszakára 40.000 IQD volt, ami kb. 40 dolcsinak is felel meg. Ezért kaptunk egy gyönyörű szép, hatalmas, légkondis, tv-s, hűtős szobát reggelivel.

Este még lementünk vásárolni egy kis innivalót és utána végig a net előtt ülve pótoltuk be a négy napos lemaradásunkat.

Én a szülőknek mindössze most mondtam meg, hogy Irakba is jövünk. Nem akartam, hogy előre idegeskedjenek. Így is idegeskedtek Irán miatt. A legérdekesebb az volt, hogy próbáltam őket skype-on meggyőzni, hogy Irak, és azon belül Kurdisztán is biztonságos; míg a beszélgetés alatt épp a hotel ablakából azt látom, hogy a két legnagyobb párt emberei összecsapnak, és a rendőrök választják szét őket. Ezt elhallgattam akkor :D

Reggeli után nekivágtunk a városnak. Sajnos ez a város sok látnivalót nem tartogatott számunkra egy mecseten és két múzeumon kívül. A mecsetre szinte ráláttunk az ablakunkból (Nagy Mecset), így ez adott volt. A másik a Slemani Múzeum, ami Kurdisztán második legnagyobb múzeuma. A vicces az volt mikor a helytől egy saroknyira kérdeztük a rendőrt, hogy merre található és nem tudta megmondani… A belépés ingyenes. Végre egy múzeum, ahol nem görög, római cuccokat vagy ezek hatását észre vehető dolgokkal találkozik az ember, hanem tényleg régi, az emberiség „kezdetéről” származó dolgokat láthattál, amik 4-5-6.000 évesek.

A múzeum Mezopotámia történetéig nyúlik vissza, egészen a 15.000 évvel ezelőtti Paleolitikumig. A múzeum nagyszámú sumér és akkád régészeti anyaggal rendelkezik. Többek között itt látható a Gilgames-eposz egy-egy töredéke (pl. az 5. tábla, amely Gilgames és Enkidu történetét meséli el, amint együtt készülnek harcra Humwawa, a cédruserdő őre ellen). 

Vagy egy másik tábla, mely Ur királyainak a nevét tartalmazza i.e. 2800 és 2300 között. 

Ibbí-Szín sztéléje  (i.e. 2028 - 2004) az óbabiloni korból származik, és emléket állít a király győztes csatáinak. A kövön 108 sor látható ékírással. 

Az asszír korból származik az az elefántcsontból készült berakás, melyen asszír istenimádók láthatók.

Ezen kívül még rengeteg kegytárgy, feliratok, képek tömkelege látható a múzeumban. 

A másik hely, ami szintén ingyenes Amna Suraka, ami Szaddamnak volt a 80-as években a titkosszolgálati bázisa és ahol sok-sok ember kínoztak és öltek meg. Az udvaron különféle katonai eszközöket, tankokat, csapatszállítót, lövegeket lehet látni. Van egy tükörterem aminek a tetején kb. 4000 kis világító égő van, ami azt szimbolizálja, hogy a diktátor hány falut tűntetett el a föld színérő. 

Egy harmadik épületben, pedig az látható, hogy hol, hogyan és milyen körülmények között laktak az „elítéltek” és hogyan kínozták őket. Ez az eredeti helyszín is egyben. Tisztára hasonló ahhoz, ami Phnom Phnemben van és ahol a Pol Pot kínozta az embereket. Amúgy eléggé lepusztult az épületegyüttes; körös körül kívülről golyó ütötte nyomok vannak.

A nap maradék részében utazási irodákból ki, utazási irodákba be jártunk-keltünk és próbáltuk elintézni, hogy vigyenek el minket Bagdadba másfél napos egy éjszakás városnéző túrára. Sajnos minden igyekezetünk és pénzünk ellenére (már 500€-t is kínáltunk) nem jött össze a dolog, mert a tényleges iraki vízumhoz 30 munkanapra van szükség és hiába a sok pénz lehetetlen egy nap alatt megoldani. Csak mellékesként írom le, hogy Suleymaniyah – Bagdad távolság repülővel kb. 70 USD és a Bagdad – Erbil, pedig kb. 90 USD. Napközben még vettünk egy sim kártyát is 5.000 IQD-ért.

Amúgy hihetetlen, ami a városban folyik. Szeptember második felében választásokat tartanak és az a kampány, ami itt van nagyon brutál, a magyarországi elbújhat mellette.

Este az utcán vacsoráztunk. Guszta volt, és volt minden ami szem-szájnak ingere. 

Nyugat-Iran 2

Reggel 9-kor keltünk. Sikerült pár órát normális körülmények között aludnunk. Megreggeliztünk, rendbe szedtük magunkat, majd a város felfedezésére indultunk. Az Azadi-tér környékén nagy nehezen, de sikerült egy taxist kerítenünk, aki elvisz minket a Taq-e Bustanhoz, illetve Bisotunba. Ez volt a mai programunk. Egy magán taxist fogtunk, aki mindössze 200.000-t vállalta az utat. Útközben próbált velünk beszélgetni pár szavas angol tudásával. Nehezen, de megértettük, hogy mit akar, szeretne mondani. Érdekes egy fazon volt. Bisotunba mentünk először; és ahogy elnéztük, mg ő sem járhatott itt. Jött velünk mindenhova. Pénteki nap révén rengetegen voltak a parkban. A pasasról megtudtuk, hogy 25 éve tanár, és a fizetése havi kb. 100 USD.

Bisotuntól előzetesen sokat vártam. Sajnos a helyszínen csalódás ért. Itt I. Dareiosz király feliratát és egyéb reliffet kellett volna látnunk – ehelyett semmit sem láttunk, csak a helyét. A feliratokból 1-2-t azért láttunk. Ezek I. Dareiosz perzsa király tizenkilenc győzelmét örökítik meg ékírással, óperzsa, újelámi és 

akkád nyelven. A felirat tizenöt méter magas, 25 méter széles és vagy 100 méter magas mészkőszirten áll, melyen Dareiosz király a feliratnak és a sziklát simára csiszoltatta. 

A felirat az ókori Babilont Ekbatanával összekötő út mellett található. A felirat alatt I. Dareiosz király életnagyságú domborműve, kezében íjjal és más jelenetek láthatók. A feliratok nagy része ma a Teheráni Történeti Múzeumban láthatók. A megőrzés miatt bevitték oda az összeset.

A területen látható még egy Heracles szobor, akit meztelenül, göndör hajjal és szakállal, valamint oroszlán testtel ábrázoltak. Mögötte az olívafa, valamint egy 7 soros ógörög nyelven írt felirat látható. A szobor i.e. 164-ben készült, amikor a parthusokat újra elfoglalták a görögök.

Nem messze innen található egy barlang, melynek egy 35 m2-es előtere van. Ez feltehetően a vadászok búvóhelye volt, ahol a fegyvereket is készítették, valamint a vadat is nyúzták meg, mielőtt a szállásra szállították. Neandervölgyi embertípushoz hasonló ember élhetett itt is. Kőeszközöket, magvakat, pattintott kőeszközöket, valamint agyag edényeket is találtak az állati csontok mellett (pl. gazella, vad tehén, vagy vadkan).

Kicsivel fentebb található a Balas dombormű. Ez 3 alakot ábrázol. A középső figura a parthus király, Balas. Egy tálat tart a bal kezében, miközben a jobb kezével a tűz felé nyújtózkodik és valamit önt bel. A parthus szöveg alatt: „Ő Balas, a királyok királya, Balas fia, a királyok királya, nagyapja…”. Balastól jobbra áll egy másik személy, aki Balas felé közeledik. Bal oldalán egy másik férfi áll, aki épp egyik kezéből tesz át valamit a másikba. A dombormű 1-3. században készült valamikor, mert összesen 5 Balas nevű király volt 51 és 228 között. Nem tudni, hogy a felirat melyiküknek állít emléket.

A helyet csak a fanatikusoknak ajánlom. Aki nem rajong a perzsa történelemért, annak nem fog tetszeni.

Innen átmentünk a másik helyre Taq-e Bostan-ba. Ide nem mentünk be, mert az a 3 felirat, amit megnéztünk volna, az a bejárattól is tökéletesen látszódott.

A faragványok a legszebb és legjobb állapotban fennmaradt perzsa szobrok, melyek a szaszanida II. Ardashir és III. Shapur beiktatási ceremóniáját ábrázolják. A domborművek a hatalmat, a vallást, dicsőséget, becsületet, a játékokat és a harci szellemet ábrázolják az ünnepséggel és örömmel. A szaszanida királyok egy szép környezetben akarták tetteiket megörökíteni. Így eset a választás az ősi Selyemút mentén fekvő sziklákra.

A legősibb relief II. Ardashir (379-383) beiktatási ceremóniája az elődje, II. Shapur és Ahura Mazda által, amint II. Ardashir megkapja a gyűrűt, mely a hatalmat jelképezi. A negyedik figura Mithra isten, aki egy lótusz virágon jelenik meg és a paktum tanúja. 4,07 m széles és 3,9 m magas.

A középen lévő, alacsonyabbik ívben II. Shapur (309-379) és III. Shapurt (383-386) alakja található. A két király egymással szemben áll, és alattuk egy-egy felirat olvasható. III. Shapur áll baloldalon, míg a kezükben hosszú, egyenes kardot tartanak, amelyek lefelé néznek. A jobb kezükben tartják a markolatot, míg a balban a tokot. Mindketten bő nadrágot, valamint nyakláncot viselnek; és hullámos hajjal és hegyes szakállal ábrázolták őket, mely egy gyűrűben végződik. 6,5 m x 3,6 m a mérete.

II. Huszrau (591-628) látható a legnagyobb félköríves domborzaton. Körülötte Ahura Mazda és Anahita. Alatta szintén maga a király látható, a kedvenc lován, Shabdizon. Mind a ló, mind a király teljes harci díszben pompázik.

A következő hely meglepetésünkre grátisz volt, mivel több helyszínben nem egyeztünk meg. A pasi felvitt minket egy hegy oldalában épített parkszerűséghez, ahonnan egy kis patak folyt lefele és gyönyörű kilátás nyílt a városra.

Egy körül értünk vissza a szállásra. A taxis hálálkodva és testvérének nevezve engedett minket utunkra és látszott rajta, hogy jól érezte magát velünk. Nem utolsó sorban pedig igen jól keresett. Öröm az ürümben, hogy az LP a taxiban maradt és későn vettük észre, de soha jobbkor ne vesszen el, mert már csak egy fél nap volt hátra az iráni utunkból.

30.000 IRR-ért vitt ki minket a taxis buszállomásra. Vicces volt, hogy az egyik ember segítve elmondta, hogy merre találjuk a minibuszt Sanandaj felé, míg a másik taxit ajánlotta és csúnyán beszólt a minibusz ajánlónak, hogy miért kellett elmondani az igazat. Végül 5 perc sétával elértünk a buszhoz (28.000 IRR), ahol örömmel és tárt karokkal vártak minket. Mi voltunk az utolsó két ember, aki még hiányzott a buszról, és mint tudjuk, busz üres székkel nem indul. A buszon halál kedvesek voltak az emberek, szinte mi voltunk a központban; főleg Norbi, mert én hol olvastam, hol a tájat néztem, hol aludtam. A Norbi mellett lévő srác folyamatosan próbált kommunikálni vele a telefonja angol-perzsa szótárjának a segítségével. Két óra volt a busz és 25.000 IRR-t fizettünk taxisnak, hogy bevigyen a központba a szálláshoz. Az első tele volt. A másodikban kaptunk csak szobát (Nehro Hotel) aludni megfelelt, bár fürödni egyikünknek se volt gusztusa, pedig nem volt semmi baj a vele. A szállás ára 400.000 IRR volt két főre.

Kimentünk szétnézni és ami ezek után következett az valami nagyon durva volt. Ittunk almás séket 10.000 IRR, majd találtunk másnap reggel kilencre buszjegyet 496.000 IRR és mikor érkezik kérdésre a válasza az volt a csókának, hogy hat óra hossza. Ami elég furcsa volt, mivel 350 km sincs a két város között. Mivel nem működött a számítógépe, ezért 20.000 IRR-ért rábízott egy öregemberre, hogy vigyen át minket egy másik irodába. Útközben a pasi egyszer csak lehajolt és a zoknijából elővett egy flaskát, meghúzta és mosolyogva közli, hogy wiskey. A buzija meg nekünk nem adott…

Visszafele betértünk egy moziba. A jegy 30.000 IRR volt és egy óra múlva kezdődött. Vissza szállásra és közben látjuk, hogy sok olyan árus van, aki étkészletet, üveg árut kínál. Norbi ki is nézett magának egy szép kör alakú tálaló szettet, ami negyedekre volt bontva. Egy fiatal lány segített és nagy nehezen kiszámolja az úján, hogy 8. 80.000 IRR? Igen! Körülötte már mindenki röhögött, hogy a hülye külföldi mit vásárol össze vissza. :D

A moziban még vettünk két vizet popcornnal 30.000 IRR-ért és mikor foglalnánk el a helyünk mondja a beengedő csávó, hogy pillanat és felállít két csaj teljesen máshol, hogy üljünk oda…

A film nagyon durva volt. A lényege az volt, hogy a főszereplő csaj, kicsit megzakkant mikor kiskorában egy csávó megerőszakolta többször is és nagykoráig, ha meghallott bizonyos hangokat, hasonló embereket, akkor teljesen megijedt és hülyeséget csinált. Egyszer eret vágott vagy a legdurvább, amiért börtönbe került, mert megölt egy embert, mert azt hitte az volt, aki megerőszakolta. Persze ez mind visszaemlékezésből derült ki, amikor a rendőrségen hallgatták ki. Végül sajnos elítélték és úgy volt vége a filmnek, hogy viszik a kivégzőhelyre. Ha jól értettük a végét, akkor lett volna egy tanú, aki mellette van, de az utolsó pillanatban túllőtte magát és meghalt. A legdurvább az egészben viszont az volt, hogy rengeteg fiatal, kiskorú tizenegynéhány éves kislány is ott volt a moziban az anyukájával.

Nyugat-Iran 1

8-kor mentünk ki a reptérre. 100.000 riál volt az út, egy kb. akkora távolságra, mintha Budapest belvárosából menne ki az ember Ferihegyre. Csak otthon ez szeptembertől 9000 Ft-ba kerül, míg itt ez valamivel több, mint 3 USD, azaz kb. 700 Ft volt.

Gondolom kevés külföldi, fehér turista fordulhat itt meg, mert mindenki leszólított minket. Több eladóval is szót váltottunk - elsősorban a szép leányzókkal J

A becsekkolás közben már találkoztunk, de csak később ismertük meg jobban Eshant. Ő egy iráni mérnök, aki 6 évig élt Indiában, és ellátott minket minden földi-jóval. Sok tanácsot kaptunk tőle, hogy hova miként jutunk el, kb. mennyibe kerül, mit érdemes megnézni, milyen ételeket érdemes kipróbálni. Neki akkor még nem volt mobilja, így megadta az apukájáét, hogy ha bármi probléma van, hívjuk nyugodtan. A gépen mellé kerültem és még elbeszélgettünk mindenről: pl. milyennek látjuk Iránt, az iráni embereket.

Az Iran Aseman Airways Fokker 100-asával tettük meg a Shiraz és Ahvaz közötti utat. Kb. 1 óra volt, és a gépnek alig volt hangja. Vagyis olyan volt, mintha egy mosógép centrifugálna halkan. A fedélzeten kaptunk egy kis szendvicset, mogyorót és üdítőt.

Késéssel indultunk, ami meg is maradt. Egy Fokker nem tud nagy sebességgel menni, pláne nem ez, ami már egy korosabb változata volt. A lajtrom jelét felírtuk, ami alapján majd meg lehet nézni a gép életútját.

Kb. hajnal 1-kor landoltunk Ahvaz repterén. Taxival mentünk be a buszállomáshoz, amivel majd el tudunk jutni reggel Shústarba. Csak nehezen tudtunk egyet keríteni. Itt is hívás alapon ment, mint Sirazban.

Erre a pár órára nem akartunk szállást fizetni, ezért úgy döntöttünk, hogy elcsövezünk a pályaudvar előtt. Az épületbe még nem lehetett bemenni, ezért a kerítés és a sövény közötti járdára telepedtünk le. A cuccokat a kerítéshez kötöttük, majd próbáltunk elaludni. Hiába voltam nagyon fáradt, nehezen ment. A beton ugyanis forró volt. A reptéren volt még egy hőmérő, aszerint hajnal 1-kor, kint volt 29 fok… a beton akkor bőven 30 felett lehetett. 4 fele megjelent pár helyi arc. Először nem értettük, mit akarnak; majd kiderül, hogy csak segíteni. Mutatták, hogy menjünk be a pályaudvar területére, ahol le tudunk dőlni padokra, és nem kell a földön aludnunk. Kényelmesebb volt, mit mondjak. 5-kor kinyitott a terminál. Itt is segítettek: egy helyi srác - aki szintén Shüstarba tartott -, adott előbb kekszet, csokit, majd innivalót is. A jegy megvételében is közreműködött. Kb. 20 szavas angoltudása volt, azzal magyarázott mindent,. Pl. amikor a kaját adta, csak annyit mondott, hogy „eat” J Értettünk belőle :D

8-kor indult a busz Shushtarba és kb. másfél óra volt az út. Itt egy UNESCO világörökség alatt álló, I. Dareiosz által épített vízimalmot néztünk meg, ami még a mai napig működik. A srác idáig jött velünk taxival. Megköszöntük az eddigi segítségét, majd a malmot néztük meg közelebbről. Sajnos a belépő ide a szokásos 150.000riál volt. A jegyet 4000-es riálokban kaptuk, és pofátlan módon megvártuk, míg leszámolja a csávó. Nehogy már zsebre tegye.

A malom eszméletlen szép volt. Jobbról, balról folyt kisebb zuhatagokban a víz. Az egyik legszebb természeti látnivaló volt, amit láttunk. Egy öreg csávó fel akart ajánlkozni, hogy lesz az idegenvezetőnk, de ezt nem kértük. Az viszont jő volt, hogy a táskákat letehettük a szobájában.

A Band-e Kaisar, vagyis császári gát, egy kb. 500 méter hosszú római gát, mely a Karun folyó fölött építettek. A legnagyobb ilyen jellegű komplexum, amely a Band-i-Mizan-ból megmaradt. A folyó vizét eltérítették a különböző öntözőcsatornákba. Rómaiak építették a Sassanidák ellen a 3. században és ez volt a legkeletibb római híd, római gát és Irán első ilyen szerkezetű épülete. A régészeti leletek alapján az alapokat I. Dareiosz fektette le. Egy szerkezet még mindig áll az ő idejéből. Ez biztosítja a mai napig a vizet Shushtar városának. A terület magába foglalja a Selastel kastélyt, amely a hidraulikus rendszert is működteti. Egy toronyból, valamint hidakból, gátakból, malmokból ls medencékből áll.

Visszafelé kaptunk tőle egy térképet, ami Shushtar nevezetességeit tartalmazza. Egy várat szerettünk volna még megnézni, de a nagy meleg és az emelkedő miatt, táskákkal a nyakunkban, lemondtunk róla.

A tervünk az volt, hogy fogunk egy taxit, amivel elmegyünk előbb Choqa Zanbilba, majd onnan Shus-ba. A malomnál nem találtunk erre embert, így egy taxissal a buszállomáshoz vitettük magunkat, ahol tudtuk, hogy több taxis van, és eggyel hátha meg tudunk állapodni. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehéz lesz. Nem tudom, hogy mi kértünk lehetetlen dolgot, vagy az ő felfogásuk nehéz, hogy mit is akarunk. Mi a fentebb leírt útvonalat akartuk, ők meg azt, hogy Choqa Zanbil után vissza Shushtarba, és innen Shus-ba. Végül felhívtuk Eshat, hogy segítsen fordítani, ill. elmagyarázni nekik, mi a tervünk. Fizetünk érte, akkor meg nem mindegy, hova visz?

Nagy nehezen dűlőre jutottunk. Azzal a taxissal mentünk, aki idáig hozott minket. 500.000 IRR-ben állapodtunk meg, hogy elvisz előbb Choqa Zanbilba, ott megvár minket, majd egy másik helyre még, és végül Shus-ba.

Choqa Zanbil a semmi közepén elhelyezkedő ziqqurat. I.e. 4000 körül épült, és az egyetlen, mely Mezopotámián kívül, azaz nem a mai Irakban található. Viszonylag épben maradt fent. Nem sok turista keresi már fel ezt a helyet, de aki igen, annak itt is 5 dolcsis belépőt kell fizetni. 120 m x 120 m a területe, és több lépcsős rendszer vezet fel a tetejére. Hatalmas, szédületes látvány volt látni. Mint Persepolisba, ide is a legnagyobb hőségben érkeztünk. Bőven 40fok feletti hőmérséklet volt. (sofőrünk szerint 45 fok volt).

Choqa Zanbil jelentése „bucka kosár”. I.e. 1250 körül építette Untash-Napirisha király, főleg a nagy isten, Inshusinak tiszteletére. Eredeti neve Dur Untash volt, ami azt jelenti, hogy Untash városa; de nem valószínű, hogy a sok ember mellett szolgák és papok is éltek. A komplexumot három koncentrikus fal védi, amelyek meghatározták a „város” területeit. A belső területet teljes mértékben a zikkurat foglalja el, melyet egy korábbi templom helyére építettet Untash-Napirisha. A középső terület tartja a 11 templomot a kisebb isteneknek. Úgy tartják, hogy eredetileg 22 templomot terveztek, de király meghalt, mielőtt be tudták fejezni – az utódai megszűntették az építkezést. A külső területen a királyi paloták, a temetkezési palota található, mely alatt az 5 királyi sír lelhető. (Néhányan úgy vélik, hogy Untash-Napirisha egy új vallást próbált megteremteni, melynek lényege, hogy az isteneket egyesíti a földi alatvalókkal).

Bár az építkezés a király halála után véget ért, a helyszín még sem vált elhagyatottá – egészen addig, amíg az asszír Assur-bán-apli i.e. 640-ben el nem pusztította.

A főépület Choqa Zanbil sárga téglából és néha égetett téglából építették. Mázas sült téglával, gipszel, míg a dísztárgyakat fajansszal és üveggel díszítették. A feliratok elémi ékírással, kézzel írták. Terrakotta szobrok, mint pl. bikák és szárnyas griffek őrizték a Zikkurat bejáratát.

A Haft Tappeh-t nehezen találtuk meg. Az LP szerint itt kis zikkuratok láthatók.  A belépő 100.000 lett volna, amit ezért sokalltunk. Agyagból készült dombocskák, melyek az elámi korszakból származnak. Számos zikkurat i.e. 1400 körülről származik. A régészeti vizsgálatok azt mutatták, hogy a helyszín ad otthont a világ legrégebbi pincerendszerének, melynek sírja az elámi uralkodó, Tapati Ahar holttestét tartalmazza. Két katakombát találtak az északi részén – a helyszín mellett pedig nevét viselő feliratot.7

Csináltunk pár képet, majd Shusba mentünk, ami alig pár km-re volt innen. Itt kiderült, hogy az éjszakai busz itt nem áll meg. El kell mennünk Andimeshk-be, és ott tudunk rá felszállni. Eshan újra a segítségünkre volt. Nem akartunk taxit váltani, így ezzel a sofőrrel mentünk tovább. Útközben tankolt, de nem benzint, hanem gázt. I liter gáz 3100 riál, azaz kb. 11 Ft. Nevetséges összeg.

Andimeshkből éjszakai busszal mentünk Kermanshah-ba. A buszig aludtunk; jobbat nem tudtunk tenni. A társaság vezetője volt olyan rendes, hogy behívott minket az irodájába, hog pihenjünk, aludjunk ott. Szerencsére a telefonokat is fel tudtuk tölteni.

A buszon nem volt telt ház, így kényelmesen tudtunk ülni és aludni. Hajnalban értünk a városba. A busz a város szélén tett le – 1 millióan lakjék – taxival mentünk be a központba. Nem sokat vacakoltunk a szállással. Az elsőbe bementünk; miután hajnali 3-kor a portást felvertem azzal, hogy az LP-t véletlen hozzákocogtattam az ajtó üvegéhez. Elég durcis feje volt. Reggeli volt az árban, és végre 3 nap után zuahanyozni is tudtunk.