Shiraz

Fél 4 után nem sokkal ért be a busz Sirazba. A legjobb az egészben, hogy 3 féle érkezési időpontról tudtunk: a mi drága és szeretett LP-nk szerint az út kb. 13 óra - nem nyert. Egy szintén buszra váró srác szerint kb. 9 fele érkezünk - ez sem nyert. A buszállomáson, ahol a jegyet vettük, 4 órát írtak - sajnos ez nyert. Mivel ekkor még nem akartunk a szállásra menni, így 6-ig az állomáson aludtunk. Kényelmesebb volt ott, mint a buszon. Valamiért baromi kényelmetlen volt a busz. Alig tudtam elaludni. Fél 7 után taxiba ültünk, és elmentünk a Niayesh Boutiqe Hotelbe. Egy 8 ágyas dorm-ban alszunk 3 éjszakát.

A mai reggeli nem volt benne, de kifizettük. 2 nap után végre újra normális kaját eszünk. És kikkel találkoztunk? Régi ismerősökkel J előbb egy idősebb spanyol komával, akivel még Yazdban futottunk össze; majd nem sokkal rá megjelent az a spanyol pár, akikkel Kashanban aludtunk együtt a CS-en keresztül a srácnál.

Shiraz valamikori hangulatát a XIV. században élt misztikus perzsa költő, Hafiz versével próbálom érzékeltetni: "Zöld hegyekbe ágyazott szép otthonom, Sirázom, / kényeztessen el a jósors, rád Isten vigyázzon. / Dzsafarábádból lebegjen a szellő, a drága, / s hozzon ámbraillatot a rózsák városára. / Vándor, jöjj hozzánk ha ugyan vonz a szép s a kellem, / maradt még itt nálunk némi műveltség meg szellem." (Faludy György fordítása) Innentől a bort kedvelő, neves költő egy cigányfiú iránti profán szerelméről versel tovább, aminek idézését mellőzöm. A lényeg, hogy Shiraz valaha a költészet, a bor és a szerelem városa volt.

Shirazban Karim kán az 1700-as évek közepén uralkodott. Ő építtette az erődöt is a város közepén, amit róla neveztek el. Ennek egyik saroktornya igencsak ferde. A helyiek viccelődtek is rajta, hogy ez az iráni Pisa. A torony talán egy földrengés miatt dőlhetett meg. A XIX. századig ezekből, és az egyéb természeti, társadalmi katasztrófákból, rablótámadásokból jócskán kijutott szerencsétlen shiraziaknak. Ezért aztán néhány évtizednyi virágzás után a XX. század fordulójára teljesen lepusztult a város.

Elfoglaltuk a szobát, vagyis az ágyakat, majd Shiraz felfedezésére indultunk. Igazából csak a bazárokat - több is van - mászkáltuk be. Hulla fáradtak voltunk, így visszamentünk a szállásra aludni egyet.

5 fele taxiba ültünk, és a város felé magasodó egyik hegy felé mentünk. Az Allah Akbarról fantasztikus kilátás nyílik a városra; igaz, meg is kell szenvedni, hogy felérjen az ember. Az egyik padról figyeltük a nyüzsgő várost. Lefelé menet előbb egy parkban tettünk sétát, majd az innen pár száz méterre fekvő Aramgah-e Hafez-t, vagyis Hafez mauzóleum (teljes nevén: Hádzse Samsz ad-Din Háfez-e Sirázi), kerestük fel. Ő az egyik legnagyobb iráni költő. Úgy tartják, hogy minden lakásban minimum két könyv található: egy Korán, és egy Hafez könyv. Hihetetlen volt, ahogy az emberek a sírt puszilgatták, csókolgatták. Teljesen átszellemültek. Látszott rajtuk, hogy nekik ez óriási örömöt okoz, hogy ott lehetnek, láthatják, megérinthetik. Hafizt legjobban a gazalokról, lírai költeményeiről ismerik, amelyeket átsző a szerelem, a miszticizmus és a perzsa költészetben hosszú ideig jelen lévő szúfi hagyományok.

Maga a sír egy oktogon alakú, márványborítású pavilon alatt áll. Nem messze tőle több Hafez könyv is le van téve, amelyeket olvasni lehet. Kíváncsiságból, de én is belekukkantottam.

Az irániak rajonganak a költészetért, talán a rajongás nem is elég erős kifejezés, szinte vallásos áhítat veszi körül a kb. 5 középkori nagy perzsa költő-legendát és az irániak teljesen nyíltan mondják, hogy minden iráni otthonban két könyvnek kell ott lennie: a Koránnak és egy Hafez-kötetnek, de talán fordított sorrendben...

Gyalog indultunk vissza a városba. Össze-vissza kacsáztunk, mászkáltunk, vásároltunk. Már taxit akartunk fogadni, hogy azzal menjünk vissza a szállásra, de a taxis nem vitt el minket. Megmutatta, hogy merre kell menni. Nagy volt a dugó, és mint kiderült, közel voltunk hozzá. Kb. 10 fele értünk vissza.

Firuz Abad-ba szerettünk volna ma elmenni. A recepción 45 USD-ért szereztek volna taxit, de mi sokalltuk érte ezt az árat. Úgy voltunk vele, hogy utcán fogunk ennél olcsóbbat is. Hát sajnos tévedtünk. A városi taxisok nem mennek ide. Magyarázták, hogy hova menjünk el, de nem értettük. Mindegy, majd 2 nap múlva esetleg.

Ahogy sétáltunk, Norbi meglátott egy afrikai díszítésű szobrot. Meg is vette - szerinte „nagyon szép” :D ezt kb. még a nap folyamán vagy 20x elmondta… :D - amúgy szerintem is az :D

A bazárokon sétáltunk visszafelé. Vettem még 1-2 szuvenírt, akiknek kellett, majd séta közben egy mecset komplexumra akadtunk rá. Páratlan a városban. Ennek építésére a magyar honfoglalás előtt, az iszlám hőskorában került sor. Ez Shirag sah mauzóleuma. Itt nyugszik a híres abbaszida, Harun al Rashid által bebörtönzött hetedik síita imám, Musa al Kazim fia, Ahmad (ő volt Shirag sah, a Fény királya) és testvére, Muhammad. Valódi szent hely, igazi "shrine", melyet alapvetően csak muszlimok látogathatnak. Beengedtek minket is, de fényképezni (mindenkinek) tilos volt. A kamerákat le kellett adni a hátizsákokkal együtt, még a belépést megelőző kötelező motozás előtt. Szerencsére korábban kaptam egy tippet, hogy oké, hogy a fényképezőt le kell adni, de a mobilt nem. Így azzal sikerült csinálni képet. Először nem mertük, de mikor láttuk, hogy a perzsák is azzal csinálják, utána mi is felbátorodtunk, és kattintgattunk.

Az emlékhely keleti mércével mérve is túlzó, fénylő üvegberakások emléke. A mauzóleumban a hívők kezükkel és homlokukkal érintették a mártírok szarkofágjait körbevevő rácsokat. Mi is így tettünk, azután leültünk és átéreztük a hely szellemének szent voltát, bár körülöttünk nem csak hittel fohászkodtak, de vígan beszélgettek is a zarándokok. Nem messze ettől az épületegyüttestől található a tizenkilenc testvérből a harmadik fivérnek, Sajid Husszeinnek a mauzóleuma. A három, név szerint említett fiú testvére volt Ali ar-Ridának, a Mashadban nyugvó nyolcadik síita imámnak.

Talán már ezzel a néhány sorral is sikerült mindenkit belezavarnom a síita imámok családfájába. Éppen ezért nagyon nem is részletezném tovább a témát, de annyit azért a tisztánlátás kedvéért érdemes elmondani, hogy a síiták és a szunniták ellentéte egy, Mohamed próféta halálát követő öröklési konfliktusra, hatalmi harcra vezethető vissza. Ennek során ölték meg az omajjádok Alit, Mohamed vejét, és ragadták magukhoz az uralkodói hatalmat. Ali leszármazottja volt az az egymást követő tizenkét imám, akik közül az utolsó, Muhammad al-Mahdi (a Megváltó) 878-ban kisgyermekként eltűnt. Az ő eljövetelét várják ma is a síiták, remélve, hogy vele elérkezik az Igazságosztás ideje és Isten Országa. A szunniták ezt nem így képzelik. Az irányzatok között jócskán vannak különbségek, viszont összekapcsolja őket a Korán.

Innen egy pénzváltóhoz mentünk. Minimálisat, de csökkent a riál a dollárhoz képest. Egy hamburgert ettem ebédre, majd visszajöttünk pihenni a szállásra.

Persepolis után végre tudtunk sokáig aludni. A délelőtt nagy részét a szálláson töltöttük. Pihenés, zenehallgatás. Kicsekkoltunk a szállóból, de maradhattunk ott.

Délután a városba mentünk még ki. 1-2 dolog kimaradt, azt néztük meg. A bazáron keresztül jutottunk el előbb a Korán iskolába, 

majd a Vakil-mecsethez, ami a Vakil bazár mellett áll. Jelenleg felújítás alatt áll, de nagyságát és szépségét így is kiadja A belső ima részét több, díszített oszlop tartja. A belépő szerencsére csak 30.000 riál volt, és nem a szokásos 150.000. 

A Vakil lehetne akár Karim is, mert mindkét név a kán személyét jelöli, aki alázatos uralkodóként nem vette fel a sah címet, hanem a nép iszlám-demokratikus kormányzójaként "vakil"-nak neveztette magát. A mecset bejáratával szemközti ejvánból nyíló imacsarnok csavart oszlopai csak a cordobai Mezquitához mérhető szépségű belső teret adnak.

A bazár egyik üzletében nézelődtünk, amikor egy kicsit sánta koma megjelent, és elkezdett érdeklődni, hogy láttuk-e már az egyik épületet. Mivel nem tudtuk, hogy melyikre gondolt, így követtük. Annak ellenére, hogy Norbinak rossz előérzete volt. Mint kiderült, ez a Korán-ház, amit pár perccel ezelőtt láttunk. Mivel munkálatok voltak bent, csak az előteret néztük meg. A csalogató az volt benne, megemlítette, fel lehet menni a tetőre, ahonnan szép kilátás nyílik Sirazra, A lépcsőn munkások dolgoztak, kénytelenek voltunk visszafordulni. A csávó nem értette, majd távozáskor itt is jött a fekete-leves. Adjunk az őrnek valamennyit. Mondtam Norbinak, hogy nyissa az ajtót, mert keveset adok. 20.000 riált tettem le a koma melletti székre, majd az ajtó felé vettem az irányt. A csávó meg akarta nézni, illetve szerintem ő is sejtette, hogy keveset adtam, mert eléggé felemelte a hangját és mondott valamit perzsául. Különösebben nem érdekelte egyikünket sem. A szálló felé vettük az irányt, ahol este fél 8-ig pihentünk még, hiszen fárasztó pár nap elé néztünk.