2014. december 30., kedd

Mongólia


a mongol túra elérhető az új blogon


Észak-Korea

az új blogon elérhető a teljes cikk


http://alitraveling.blog.hu/tags/%C3%89szak-Korea

2014. szeptember 9., kedd


(klikk az szövegre)


2014. július 1., kedd

VÉGE, de egyúttal átalakulás is


Kedves Olvasóim! 

Egy korszak zárul le. A blogspot-on vezetett blogom a mai nappal megszűnik (2010.05 - 2014.07.02). Azonban a blog nem, csak átalakult, és megújult formában folytatódik a blog.hu-n, ugyanezzel címmel (http://alitraveling.blog.hu). Minden anyag, ami itt fent van, ott is megtalálható, de az új utak, már csak azon lesznek elérhetők (pl. a szibériai, vagy mongol út).

Várok mindenkit az új oldalamon, ahol továbbra is elérhető lesz minden információ, leírás, ahol megfordulok.  

Az új cím: http://alitraveling.blog.hu  


2014. április 29., kedd

Muscat

Utolsó programként egész ománi tartózkodásunk alatt egy városnézés volt a fővárosban. Időre megérkezett a busz és az idegenvezető. Már az elején látszódott, hogy egyik sem százas. A vezetőnk indiai származású volt. Szegényke próbált magyarázni, de a csoport már megfáradt ekkora. Nehezen fogadtuk az információkat; főleg, hogy majdnem ugyanazokat mondta, amiket a sofőrünk az út alatt.

Az ország fővárosa Muscat, amely eltérően a többi arab fővárostól remekül megőrizte az arab hagyományokat. A város három részre osztható, Muscat a régi kikötőnegyed a szultán palotájának ad otthont, Mutrah a legfontosabb lakó és kereskedelmi központ, Ruwi pedig az üzleti negyed. A fővárosban három portugál kori erőd is található, ezeket azonban csak fényképezni lehet, a belépés tilos.

A főváros legfőbb nevezetességét – a Nagy Mecsetet – 1992-ben építették. Ekkor döntötte el a szultán, hogy mind az országnak, mind a fővárosnak, kell egy Grand Mosque. 6 év és 4 hónap alatt építették fel.





A mecset 300.000 tonna indiai acélból készült, és a fő imaterem 74,4x74,4 méter. 20.000 hívő tud egyszerre imádkozni és a világ második legnagyobb szőnyege itt található -  1.700.000.000 öltés és 21 tonna és Iránból érkezett (az első Abu-Dhabiban).

Muscat egyik leghíresebb nevezetessége a Szultáni Fegyveres Erők Múzeuma, ahol az ország 5000 éves történetével lehet legjobban megismerkedni.



Az erőd belseje egy fegyvertörténeti tárat is tartalmaz. Bemutatja a különböző szárazföldi, légvédelmi és tengeri fegyvereket is. Az udvarban is harci eszközök sora láthatók.


Útközben elhaladtunk az Operaház mellett is, modern épülete van. 1100 fő befogadására alkalmas, és a modern külső ellenére, a jellegzetes arab építészeti jegyeket megtartotta. 





Az öböl felé vettük az irányt, majd egy másik múzeumot is megtekintettünk. Ide azonban nagy nehezen értünk csak el. Ekkora bizonyosodott be, hogy a buszsofőr nincs a vezetés magaslatán. Össze-vissza forgolódtunk, alig találta az utat. Egy helyen 2 tábla is ki volt téve: tilos visszafordulni és tilos dudálni. Nah mi mindkettőt megszegtük :D Egyszer csak megállunk, és látjuk, hogy az idegenvezető kiszáll, odamegy egy bank-automatához, és pénzt vesz fel. Mi meg várunk :D Kicsit fura volt.



A szultáni palota csak kívülről látogatható. Sajnos. Nem tipikus palota, de jellegzetes arab stílusban épült. A családról – amit megtudtunk –, majd az érdekesség posztban kifejtem. 


Még egy múzeumot megnéztünk, de hogy melyiket, arra már nem emlékszek. Az rémlik, hogy nem volt akkora nagy szám. Ruhákat láttunk, és kiderült, hogy a fenti emeleten voltak arab pénzek. Ez nekem kimaradt.

Ezután lett volna még egy harmadik múzeum, de kiderült, hogy hasonló kiállítási tárgyak lettek volna ott is, mint az előző kettőben. Így megkértük az idegenvezetőt, hogy inkább vigyen minket vissza a hotelbe. Vagyis az eredeti Park Inn-be. jó idő volt, és a tetőn lévő medencében akartunk inkább pihenni. Nehezen értette meg, hogy mit akarunk. A szállodával akadt egy gondunk. Türelmesek és megértőek vagyunk, de előző nap ők ígérték meg, hogy akár már reggel átmehetünk. Várni kellett a szobákra, nekünk, a legutolsóra, majd 1 órát. A többiek már fent sütkéreztek, mire mi megkaptuk a szobánkat – nagy csata árán. A végén azért jól sült el, mert kis közbenjárásra, de ingyen vacsorát kaptunk :D



Este a közeli mall-ba mentünk el. Ez kisebb, mint amilyenek Dubaiban voltak.

Utolsó napunkra szintén pihenést terveztünk, de sajnos felhőszakadás volt, és nem tudtuk használni a medencét. De legalább kipihentük magunkat.


Utazásunk egyik legkalamajkásabb része ezután következett. A FlyDubai légitársaság járatával hagytuk el Ománt, Dubai átszállással, Isztambul felé. A gép már Muscatból késve szállt fel. Kb. akkor indultunk, amikor meg kellett volna már érkeznünk. Dubaiban már vártak minket; soron kívüli reptéri ellenőrzésen estünk át, majd filmekbe illő jelenetnek megfelelően szaladtunk a buszhoz. Az Isztambulba tartó gép megvárt minket; csak miattunk késett majd ¾ órát. Mi sikeresen megérkeztünk Törökország legnagyobb városába, ellenben 3 poggyász nem. Kezdetben azt sem tudtuk, hogy hol vannak a bőröndjeink. (A folytatása ennek a storynak a következő posztban majd). A belépés egyszerű volt; bár az meglepő volt, hogy jó pár határőr nem tudta, hogy alig pár napja magyaroknak már nem kell vízum az országba való belépéshez. Volt akit vissza akartak zavarni, hogy vegyen 20 USD-ért vízumot… A transzfer már várt minket, és elvitt az előre lefoglalt szálláshoz. Hulla fáradtan dőltünk be az ágyba. 


2014. április 28., hétfő

Muscat-felé

A teknősvárost reggelit követően hagytuk el, majd a főváros, Muscat felé indultunk. De nem egyből, hanem kisebb kitérőkkel jutottunk el Omán székhelyére.

Sur a 6. századig Kelet-Afrika kereskedelmi központja volt. ezt követően azonban fokozatosan hanyatlásnak indult a város. A 16 században portugál uralom alá került, majd az ománi szultán felszabadította a várost. Ezt követően megindult a gazdasági fellendülés, ami a 19. századig tartott. A város a Szuezi-csatorna megnyitásával végleg elvesztette kereskedelmi jelentőségét. 



Ma a fő bevétele a városnak a fából épült hajók, melyeket a Perzsa-öbölben a mai napig használnak. Sambuk (a dhowegy fajtája, mely fából készült vitorlás hajó) és ghanjah (fából készült kereskedelmi hajó, főleg Indiában használják a mai napig) típusúakat építenek elsősorban. 


A hajók Kína, India, Zanzibár, Irak, és sok más ország vizein megtalálhatók. Gyöngyhalászatnál is ezeket használják.

Bibi Miriam sírjánál csak egy fotós szünet erejéig álltunk meg. Misztérium, rejtélyek és rejtélyek veszik körül a sírt. Sajnos elhanyagoltan, magányosan és egyedülállóan áll a tengerparttól nem messze. 


Mindezek ellenére a királyi aurát sugározza. A legenda szerint a 13. században építette Bibi Maryam a felesége számára.

Az un. Fehér-parton még megálltunk egy kis időre pihenni. Gyönyörű volt a part, délben még az idő is alkalmas volt a fürdésre, de lemondtunk róla. Nekem a só mindig kikezdi a bőröm, és nem akartam, hogy egész nap csípje. Két lány mindezek ellenére bevállalta a fürdést. 


A közelben található az egyik legszebb természeti látványosság, melyet utunk során láttam. Bimah Sinkhole egy víznyelő, mely a mészkő összeomlása során keletkezett nagy barlangban található kamra. Helyi legenda szerint a képződmény egy meteorit becsapódása során jött létre. 



A víznyelő kb. 50x70 méter széles, és 20-30 méter mély. Az alján található sötétkék-zöldes színű tó a beomlás eredménye. 


Ma már betonlépcső vezet a tóhoz, melynél a kövek szintén az omlás során maradt ott. 600 méterre van a tengerparttól, és feltehetőleg kapcsolatban áll a tengerrel a föld alatt. A víz mélysége mintegy 8 méter mély.

Utolsó wadink a Wadi Arbayeen. A megközelítése igazi offroad volt. Hatalmas volt. Azonban mindez megérte, mert a medencék gyönyörűek voltak. Nyugalmat árasztott az érintetlen táj, és természet. Később kiderült, hogy nem a befelé, hanem a kifelé vezető út még klasszabb volt. 



A sofőrünk nyomta neki rendesen. Minden pocsolyába, sárba, de amibe csak lehetett belement. Mire az autópályára értünk, az autó tiszta retekmocskos lett. 


Rá se lehetett ismerni a fehér Land Crusiser-re.


Muscatot a hegyen keresztül értük el. Elvittek minket a szálló melletti közeli boltba, ahol be tudtunk vásárolni. Itt köszöntünk el a két sofőrtől, akiket nagyon megkedveltünk, és szerintünk ők is minket.

A Muscat Park Inn-ben szálltunk (volna) meg. Kiderült, hogy túlfoglalás van, így első estére átvittek minket egy másik 4 csillagos szállodába. Egy kisebb vita már itt kialakult. Ugyanis az eredeti szállodában az internet ingyenes lett volna; itt pedig 12 órás net lehetőségért 5 riált (/fő) akartak elkérni. Nem hagytuk magunkat, aminek következménye az lett, hogy kaptunk ingyen netkártyát. 


Este már csak a közelben lévő Mekibe mentünk el.


Sivatagban és teknőslesen

Reggel autóba ültünk, és a sivatag felé vettük az irányt. Előzetesen mindenki ettől tartott a legjobban, hogy komplett vagyok-e, hogy ott kint fogunk éjszakázni. Senki sem akarta elhinni, hogy jó mulatság lesz J Utóbb bebizonyosodott, hogy csak igazam lett.

Először egy kisebb településen álltunk meg. Sajnos a nevére már nem emlékszek. Mindössze a halpiacot néztük meg, illetve rengeteg arany ékszert árultak. (Omán az egyik olyan ország a világon, ahol eddig jártam, ahol egyszerűen képtelen voltam megjegyezni a települések neveit).



Egy útszéli garázsnál tartottunk hosszabb pihenőt, ahol leengedték az autók kerekeit. A sivatagban kisebb, alacsonyabb nyomás kellett a kerekekbe. Innen kezdődött az egész út egyik legklasszabb programja, és a sofőrjeink közötti nézeteltérés is :D

A Wahiba 200 km hosszan húzódnak a Keleti-Hajar hegységtől az Arab-tenger felé. Némelyikük 100-150 méter magas, színük a narancsvöröstől a borostyán-sárgáig terjedt. Terepjárónk és tapasztalt sofőrünk segítségével meghódítottuk a hatalmas, északról-délre vonuló dűnéket, melyek közül némelyik a 100 méteres magasságot is elérte. 

A Wadi Sands - forrás: internet
Többször csapattak az autókat, sokszor a hátulja az autónak előrébb volt, mint az eleje. Hatalmas élmény volt. Órákon át tudtuk volna élvezni. 



A homok alkalmas volt erre, illetve látszott, hogy tapasztaltak, ismerik a tájt, a terepet, és merték nyomatni neki.



Útközben nomád beduinok táborával és meglepő sivatagi formákkal találkozhatunk. Egy üvegben skorpiót is nézegethettünk. Ilyen közelről, élőt még nem láttam.


A szállásunk – Arabian Oryx camp – 11 km-re feküdt benn a sivatagban. Hangulatos, 2 ágyas, bungaló-szerű szobák voltak, saját vizesblokkal.


Rövid pihenő után újra a dűnék felé vettük az irányt. A tábor melletti hatalmas dűnék egyikére mentünk el, á, egyszer csak elakadtunk. (Később megtudtuk, hogy van, hogy direkt csinálják, de ez nem volt betervezve). Ideges lett a sofőr. A másik autó a segítségünkre jött, de kezdetben nem sokra haladtak. A vontatókötél elszakadt, és csak még mélyebbre süllyedt az autó. Mi azonban ezzel mit sem foglalkoztunk. Mint a kisgyerekek, úgy élveztük a sivatagot. Dűnére fel-dűnére le, ugrálás, bukfencezés, hempergés. Amit csak el tud képzelni az ember. Közben láttuk, hogy nagy nehezen kihúzták az autónkat; erre elakadt a másik (az amelyik a segítségünkre érkezett). 



Egy 3. autó is jött, hogy kihúzza azt a gödörből. Kb. fél óra után csatlakoztunk a többiekhez. Nem volt szerencsénk, mert felhős volt az ég, így a naplemente nem volt olyan, mint amilyenre számítottunk. Sőt! Vacsora után az ég is leszakadt. De előtte még túléltünk egy olyan kalandot, ami nem mindennapi. Felmenni könnyű a dűnékre, de le is kell jönni onnan. 



Mikor láttuk, hogy hol szándékoznak lemenni, és erre még rá is tettek egy lapáttal, hogy szándékosan megálltunk a meredek lejtőn, mindenki csak arra gondolt: éljük túl valahogyan. Irtó félelmetes volt lejönni, teljesen olyan érzés volt, mintha most borulnánk fel. Pedig messze volt attól.


Előzetesen abban reménykedtünk, hogy este csillagokat fogunk nézni. Ám az eső elmosta ezen tervünket. Éjszaka egy SMS miatt felkeltünk, és kíváncsiságból kinéztem. Teljesen kitisztult hajnalra az idő. Sajnos csak 15 percig tartott, de így is megérte.


Wadi Bani Khalid – Ras Al Jinz
Reggeli a táborban, majd ezt követően Wadi Bani Khalid felé vesszük az irányt, ami éles kontrasztban áll Wahiba Sands kietlen sivatagos tájával: képzeljünk el zöld szigetet, kristálytiszta vizű forrásokkal, dús növényzettel… igen, ez Wadi Bani Khalid egyedülálló oázisa! 



A wadi jellegzetessége, hogy barlangokkal van tele, és átlagos mélysége 4-9 méter között van. A Keleti-Hajar hegység hágói között kellett átmenni, hogy elérjük ezt a természeti csodát. A víz türkizkék és zöldes színű. 



Nagyon jó pihenőhelyként szolgál a környék. Tervbe vettem a fürdést, de az ilyen bányatavakat nem szeretem, ráadásul a víz is elég hideg volt, hogy belemenjek; így le kellett róla mondanom. Ennek ellenére fantasztikus volt a táj és a környéke. Kb. 3órát töltöttünk itt, majd útnak indultunk a szállásunk felé, ami innen elég messze volt még.





Útközben még megálltunk egy érdekes mecset előtt, valamint elhaladtunk egy romosabb vár mellett. 





Sajnos egyiknek se emlékszek a nevére. L

Útközben mókásak voltak számunkra a Vigyázz teve! táblák. Itt nem szarvasra figyelmeztetnek, hanem kóborló tevére :D 


Teknős lesre indultunk. Ras Al Jinz és környéke az egyik legnagyobb teknősrezervátum („közönséges levesteknős”) a világon. A szállás két vezetett túrát tartalmazott a hotel vendégeinek. Este 9-kor, és hajnali 4-kor. Délután lementünk a partra, ami a szállástól kb. 1 km-re van gyalog. 


Sajnos a víz nagyon hideg volt ahhoz, hogy fürödjünk benne, de ennek ellenére nagyon jó volt a homokos parton sétálni. A parti sáv kijelölt természetvédelmi terület, és a látogató központból elérhető. (Utánunk is lejöttek, megnézni, hogy mi művelünk, de látták, hogy ártalmatlanok vagyunk). 




Este vacsora, majd egy vadőr vezetésével megindultunk a part felé. Sokáig kellett várni, mert nem akart egy teknős sem kijönni, és a tojását lerakni. Végül hosszas várakozás után, egy csak akadt. 

forrás: internet

A vadőrtől sok mindent megtudtunk ezen állatokról. Pl. azt, hogy majdnem telihold volt, és emiatt nem rakta le végül a teknős a tojásokat. Kb. 100 tojásból mindössze 3-4, amelyik eléri a vizet. Pedig pár 10 métert kell csak megtenniük; de a legtöbb az róka vagy madár eledel lesz. A fő szezon az nyáron van, olyankor 60-70 teki is a parton van egyszerre. A nőstények 3 éves világkörüli útra indulnak, mielőtt visszatérnek Ománba, hogy itt szaporodjanak. Amelyiket mi láttuk, ő végül nem rakta le a tojásokat, visszament a vízbe. Ennek ellenére érdekes volt látni élőben egy ilyen állatot, a természetes közegében. Azért picit sajnáltuk, hogy kb. 50 ember vette szegényt körbe, és így próbált meg eközben szaporodni. A háttérben amúgy hallottuk a rókák hangját, akik arra vártak, hogy ha leteszi a tojásokat, arra rácsapjanak, és megegyék őket. A vadőr szerint nem szólnak bele a természet rendjébe, tehát nem mentik meg a kicsiket, mert különben felborulna a természet egyensúlya.

forrás: internet

Reggel sajnos pechünk volt. Igaz, a csapatból csak én keltem fel, de egy teknős sem akart a partra jönni. Mindezek ellenére szerencsések voltunk, hogy egyet is láthatunk, mert előtte napokig még ennyi sem volt.