8-kor mentünk ki a reptérre. 100.000 riál volt az út, egy kb. akkora távolságra, mintha Budapest belvárosából menne ki az ember Ferihegyre. Csak otthon ez szeptembertől 9000 Ft-ba kerül, míg itt ez valamivel több, mint 3 USD, azaz kb. 700 Ft volt.
Gondolom kevés külföldi, fehér turista fordulhat itt meg, mert mindenki leszólított minket. Több eladóval is szót váltottunk - elsősorban a szép leányzókkal J
A becsekkolás közben már találkoztunk, de csak később ismertük meg jobban Eshant. Ő egy iráni mérnök, aki 6 évig élt Indiában, és ellátott minket minden földi-jóval. Sok tanácsot kaptunk tőle, hogy hova miként jutunk el, kb. mennyibe kerül, mit érdemes megnézni, milyen ételeket érdemes kipróbálni. Neki akkor még nem volt mobilja, így megadta az apukájáét, hogy ha bármi probléma van, hívjuk nyugodtan. A gépen mellé kerültem és még elbeszélgettünk mindenről: pl. milyennek látjuk Iránt, az iráni embereket.
Az Iran Aseman Airways Fokker 100-asával tettük meg a Shiraz és Ahvaz közötti utat. Kb. 1 óra volt, és a gépnek alig volt hangja. Vagyis olyan volt, mintha egy mosógép centrifugálna halkan. A fedélzeten kaptunk egy kis szendvicset, mogyorót és üdítőt.
Késéssel indultunk, ami meg is maradt. Egy Fokker nem tud nagy sebességgel menni, pláne nem ez, ami már egy korosabb változata volt. A lajtrom jelét felírtuk, ami alapján majd meg lehet nézni a gép életútját.
Kb. hajnal 1-kor landoltunk Ahvaz repterén. Taxival mentünk be a buszállomáshoz, amivel majd el tudunk jutni reggel Shústarba. Csak nehezen tudtunk egyet keríteni. Itt is hívás alapon ment, mint Sirazban.
Erre a pár órára nem akartunk szállást fizetni, ezért úgy döntöttünk, hogy elcsövezünk a pályaudvar előtt. Az épületbe még nem lehetett bemenni, ezért a kerítés és a sövény közötti járdára telepedtünk le. A cuccokat a kerítéshez kötöttük, majd próbáltunk elaludni. Hiába voltam nagyon fáradt, nehezen ment. A beton ugyanis forró volt. A reptéren volt még egy hőmérő, aszerint hajnal 1-kor, kint volt 29 fok… a beton akkor bőven 30 felett lehetett. 4 fele megjelent pár helyi arc. Először nem értettük, mit akarnak; majd kiderül, hogy csak segíteni. Mutatták, hogy menjünk be a pályaudvar területére, ahol le tudunk dőlni padokra, és nem kell a földön aludnunk. Kényelmesebb volt, mit mondjak. 5-kor kinyitott a terminál. Itt is segítettek: egy helyi srác - aki szintén Shüstarba tartott -, adott előbb kekszet, csokit, majd innivalót is. A jegy megvételében is közreműködött. Kb. 20 szavas angoltudása volt, azzal magyarázott mindent,. Pl. amikor a kaját adta, csak annyit mondott, hogy „eat” J Értettünk belőle :D
8-kor indult a busz Shushtarba és kb. másfél óra volt az út. Itt egy UNESCO világörökség alatt álló, I. Dareiosz által épített vízimalmot néztünk meg, ami még a mai napig működik. A srác idáig jött velünk taxival. Megköszöntük az eddigi segítségét, majd a malmot néztük meg közelebbről. Sajnos a belépő ide a szokásos 150.000riál volt. A jegyet 4000-es riálokban kaptuk, és pofátlan módon megvártuk, míg leszámolja a csávó. Nehogy már zsebre tegye.
A malom eszméletlen szép volt. Jobbról, balról folyt kisebb zuhatagokban a víz. Az egyik legszebb természeti látnivaló volt, amit láttunk. Egy öreg csávó fel akart ajánlkozni, hogy lesz az idegenvezetőnk, de ezt nem kértük. Az viszont jő volt, hogy a táskákat letehettük a szobájában.
A Band-e Kaisar, vagyis császári gát, egy kb. 500 méter hosszú római gát, mely a Karun folyó fölött építettek. A legnagyobb ilyen jellegű komplexum, amely a Band-i-Mizan-ból megmaradt. A folyó vizét eltérítették a különböző öntözőcsatornákba. Rómaiak építették a Sassanidák ellen a 3. században és ez volt a legkeletibb római híd, római gát és Irán első ilyen szerkezetű épülete. A régészeti leletek alapján az alapokat I. Dareiosz fektette le. Egy szerkezet még mindig áll az ő idejéből. Ez biztosítja a mai napig a vizet Shushtar városának. A terület magába foglalja a Selastel kastélyt, amely a hidraulikus rendszert is működteti. Egy toronyból, valamint hidakból, gátakból, malmokból ls medencékből áll.
Visszafelé kaptunk tőle egy térképet, ami Shushtar nevezetességeit tartalmazza. Egy várat szerettünk volna még megnézni, de a nagy meleg és az emelkedő miatt, táskákkal a nyakunkban, lemondtunk róla.
A tervünk az volt, hogy fogunk egy taxit, amivel elmegyünk előbb Choqa Zanbilba, majd onnan Shus-ba. A malomnál nem találtunk erre embert, így egy taxissal a buszállomáshoz vitettük magunkat, ahol tudtuk, hogy több taxis van, és eggyel hátha meg tudunk állapodni. Nem gondoltuk volna, hogy ennyire nehéz lesz. Nem tudom, hogy mi kértünk lehetetlen dolgot, vagy az ő felfogásuk nehéz, hogy mit is akarunk. Mi a fentebb leírt útvonalat akartuk, ők meg azt, hogy Choqa Zanbil után vissza Shushtarba, és innen Shus-ba. Végül felhívtuk Eshat, hogy segítsen fordítani, ill. elmagyarázni nekik, mi a tervünk. Fizetünk érte, akkor meg nem mindegy, hova visz?
Nagy nehezen dűlőre jutottunk. Azzal a taxissal mentünk, aki idáig hozott minket. 500.000 IRR-ben állapodtunk meg, hogy elvisz előbb Choqa Zanbilba, ott megvár minket, majd egy másik helyre még, és végül Shus-ba.
Choqa Zanbil a semmi közepén elhelyezkedő ziqqurat. I.e. 4000 körül épült, és az egyetlen, mely Mezopotámián kívül, azaz nem a mai Irakban található. Viszonylag épben maradt fent. Nem sok turista keresi már fel ezt a helyet, de aki igen, annak itt is 5 dolcsis belépőt kell fizetni.
Choqa Zanbil jelentése „bucka kosár”. I.e. 1250 körül építette Untash-Napirisha király, főleg a nagy isten, Inshusinak tiszteletére. Eredeti neve Dur Untash volt, ami azt jelenti, hogy Untash városa; de nem valószínű, hogy a sok ember mellett szolgák és papok is éltek. A komplexumot három koncentrikus fal védi, amelyek meghatározták a „város” területeit. A belső területet teljes mértékben a zikkurat foglalja el, melyet egy korábbi templom helyére építettet Untash-Napirisha. A középső terület tartja a 11 templomot a kisebb isteneknek. Úgy tartják, hogy eredetileg 22 templomot terveztek, de király meghalt, mielőtt be tudták fejezni – az utódai megszűntették az építkezést. A külső területen a királyi paloták, a temetkezési palota található, mely alatt az 5 királyi sír lelhető. (Néhányan úgy vélik, hogy Untash-Napirisha egy új vallást próbált megteremteni, melynek lényege, hogy az isteneket egyesíti a földi alatvalókkal).
Bár az építkezés a király halála után véget ért, a helyszín még sem vált elhagyatottá – egészen addig, amíg az asszír Assur-bán-apli i.e. 640-ben el nem pusztította.
A főépület Choqa Zanbil sárga téglából és néha égetett téglából építették. Mázas sült téglával, gipszel, míg a dísztárgyakat fajansszal és üveggel díszítették. A feliratok elémi ékírással, kézzel írták. Terrakotta szobrok, mint pl. bikák és szárnyas griffek őrizték a Zikkurat bejáratát.
A Haft Tappeh-t nehezen találtuk meg. Az LP szerint itt kis zikkuratok láthatók. A belépő 100.000 lett volna, amit ezért sokalltunk. Agyagból készült dombocskák, melyek az elámi korszakból származnak. Számos zikkurat i.e. 1400 körülről származik. A régészeti vizsgálatok azt mutatták, hogy a helyszín ad otthont a világ legrégebbi pincerendszerének, melynek sírja az elámi uralkodó, Tapati Ahar holttestét tartalmazza. Két katakombát találtak az északi részén – a helyszín mellett pedig nevét viselő feliratot.7
Csináltunk pár képet, majd Shusba mentünk, ami alig pár km-re volt innen. Itt kiderült, hogy az éjszakai busz itt nem áll meg. El kell mennünk Andimeshk-be, és ott tudunk rá felszállni. Eshan újra a segítségünkre volt. Nem akartunk taxit váltani, így ezzel a sofőrrel mentünk tovább. Útközben tankolt, de nem benzint, hanem gázt. I liter gáz 3100 riál, azaz kb. 11 Ft. Nevetséges összeg.
Andimeshkből
éjszakai busszal mentünk Kermanshah-ba. A buszig aludtunk; jobbat nem tudtunk
tenni. A társaság vezetője volt olyan rendes, hogy behívott minket az
irodájába, hog pihenjünk, aludjunk ott. Szerencsére a telefonokat is fel tudtuk
tölteni.
A
buszon nem volt telt ház, így kényelmesen tudtunk ülni és aludni. Hajnalban
értünk a városba. A busz a város szélén tett le – 1 millióan lakjék
– taxival mentünk be a központba. Nem sokat vacakoltunk a szállással. Az elsőbe
bementünk; miután hajnali 3-kor a portást felvertem azzal, hogy az LP-t véletlen hozzákocogtattam az ajtó üvegéhez. Elég durcis feje volt. Reggeli volt az árban, és végre 3 nap után zuahanyozni is tudtunk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése