2-re jött a szálló elé egy nagyobb mikrobusz, amivel kimentünk a Heydar Aliyev repülőtérre. Itt elköszöntem a többiektől, hiszen ők mentek haza a Wizz járatával, én meg tovább az iráni útra. Az én gépem a belföldi terminálról indult, ami jó pár km-rel arrébb volt. Szerencsére volt időm lesétálni a távot - hiszen csak 9-kor indult a gép. A terminálban jól tudtam aludni, néha ébresztett csak fel egy-egy fránya légy.
Egy ősrégi Boeing 757-essel üzemeltette aznap az Azerbaijan Airlines a járatot. A Kaszpi-tenger felett repültünk, és Iránon keresztül léptünk vissza az azeri légtérbe.
A Nahcsiván Autonóm Köztársaság területét az örmény agresszió szakította el az anyaországtól. Szárazföldi útón nincs is közvetlen összeköttetése Azerbajdzsánnal, így csak vagy repülővel lehet megközelíteni a területet, vagy Iránin keresztül autóval, de ahhoz kell vízum. Landolás után taxival bementem a központba, a kinézett szállóba.
Azonban az 50$-os éjszaka soknak tűnt, így úgy döntöttem, hogy szétnézek, ami érdekel, és megyek is át Iránba.
Az autonóm köztársaság központja Nahcsiván már az ősidők óta kereskedő város volt. A város helyén már a Kr.e. 16. században volt település. Az antik görög és római források Nacksuana/Naxuana néven említették (jelentése: édesvíz).
A város jelképe a Momine Khatun mauzóleum. A központban található a Momina katun park, melyben megtalálható a mauzóleum. A kánasszony Ildegiz Dzsahan Pahlavan (1175-1186) felesége volt. 25 méter magas, és natúr, valamint türkiz színű téglákat használtak az építkezésnél. Az épület jellegzetessége, hogy tízszögletű, és növényi mintákkal és kalligráfiákkal díszítették.
Nahcsiván nevezetességei közé tartozik az Ehszan kán palotája. Ez egy sajátos múzeum, melyet Ehszan tábornok palotájában rendeztek be. Ő volt az utolsó nahcsiváni uralkodó, aki a 19. század elején behódolt az oroszoknak; így megtarthatta uralkodói szerepét. A múzeum betekintést engedett a nahcsiváni és az ireváni kánság életébe.
Hüseyn Cavid (1882-1941), a híres azeri költő mauzóleuma található még a városban. Az azerbajdzsáni progresszív romantika megalkotója volt. A sztálini tisztogatások alatt száműzték a Szovjetunióba.
Khoroghlu szobrát már csak a taxiból tudtam lefotózni. Khoroglu egy legendás alak, elsősorban a török és azeri mitológiában, aki a „rosszak”ellen lépett fel és elsősorban az igazságtalan uralkodók ellen küzdött. A történetei szájhagyomány útján terjedtek. Személye ezen térségben nagy hasonlóságot mutat Robin Hood-dal. Khoroghlu a 11. században élt, de csak a 18. században jegyezték le a történeteit.
15 manatért vitt el a taxis a határ menti Culfaba. Az átlépés nem volt zökkenőmentes. Az azeri határőrök, egy előzetes vizsgálatnál arra jöttek rá, hogy én nem vagyok bejelentve az országba, és emiatt 400 AZN-t, azaz 400€-t fizessek. Kerítettek egy angolul tudó srácot, aki ezt tolmácsolta. Mondtam neki, hogy ez lehetetlen, és előtte beszélnék az 1000 Út utazási irodával illetve a bakui magyar követséggel. Látták rajtam, hogy nagyban intézkedek, így mikor az iroda visszahívott, akkorra már újra odajöttek, és közölték, hogy rendben van, nem kell fizetnem. Kiderült, hogy Nahcsivánban nem voltam bejelentve. Amit azért nem értek, mert kb. 2-3 órát, ha ott voltam, így meg sem szálltam. Ha pedig nem maradok ott, akkor a Belügyminisztériumtól kapott információk alapján nem szükséges. A tényleges útlevél ellenőrzésnél még szintén várakoztam kb. fél órát, ugyanis nem tudtak mit kezdeni az e-vízumommal. Most ők telefonálgattak össze-vissza… Az útlevelembe azért még újfent belekötöttek: szerintük a hátulján lévő, az első lapot biztonságosan védő, kb. fél milis résznél ki van tépve egy oldal. Hiába mutattam a tolmács srácnak, hogy olvassa már fel nekik, hogy oda van írva, hogy 32 számozott oldalt tartalmaz (több nyelven is). Nagy nehezen engedtek el. A kiléptető pecsétet végre megkaptam. A két országot egy híd köti össze, ezen kell átsétálni. Az azeri oldalon a határőr szintén elvette az útlevelet és a vízumot, majd intett, hogy üljek le. Egy másik visszavitte abba az épületbe, ahonnan kijöttem. Kb. 10 perc után tért vissza, majd engedtek véglegesen utamra.
Az iráni oldalon a belépés egyszerűbb volt. Mondjuk az meglepett, hogy a híd túloldalán lévő határőr egyből rám szólt, hogy vegyem fel a hosszú nadrágot, mert rövidben nem lehetek… Nem volt mást tenni, mint a 35 fokban hosszúban lenni. Az elején szokatlan volt, de a végére egészen megszoktam.
A határon egy egyenruhás a sor elejére vitt, ahol pár perc várakozás után mehettem. Még egy gyors poggyász ellenőrzés volt, majd bent is voltam.
Nasrinnal konzultáltam, majd elintézte, hogy taxival olcsón eljussak Tabrizba. Mivel az LP-t Norbi hozta, Tabrizból nem készültem fel. Be sem volt tervezve. SMS-ben kaptam szálláscímeket, majd egy központiban 10$-ért megszálltam.
Tabrizban gyakorlatilag csak az éjszakát töltöttem. Lefekvés előtt azért elmentem a bazárba, aminek van régi és új része, de leginkább bevásárló-negyedként tudnám leírni.
Este még kerestem egy netkávézót, ahol potom összegért egy órát neteztem. Több magyar oldal, pl. index.hu, nemzetisport.hu is blokkolva van)