Már az elején le kell szögeznem, hogy ez nem egy rendhagyó blog bejegyzés lesz.
Nehéz lesz ezt a blog bejegyzést megírni. Utam utolsó állomása Bali szigete volt. Labuan Bajoból szintén egy kis propelleres gép vitt el a Denpasar mellett található reptérre. Ezeknek a gépeknek megvan az az előnye, hogy amíg látszik, hogy forog a propeller, addig nagy baj nem lehet :D A menetrendhez képest hamarabb landoltunk, majd lealudtam egy taxit Legianba ahol ezt a két és fél napot töltöm.
A szállás a már Malajziából ismert Tune Hotel volt. Ott már háromszor bejött, íg csalódás nem ért; ráadásul a balii árakhoz képest ár/érték arányban az egyik legjobb. A tengerparttól három perc gyalog.
És akkor vágjunk bele a közepébe: mindenkitől azt hallani, hogy Bali, így meg úgy csodás, meg az „álmok szigete”, stb. Nem tudom, hogy ők mit láttak, vagy mely részén lehettek, de én ezt sem Kutaban, sem Legianban nem tapasztaltam. Pedig állítólag ezek a legfelkapottabb turista helyek. A reptérről bevezető úton is látszódott, hogy itt minden a turisták köré épül. A luxus üzletektől kezdve minden megtalálható. Ennek ellenére nem voltam elájulva tőle. A tengerpart átlagos. Sokkalta szebb tengerpartok vannak Balitól egy órányi repülésre (Komodo), ami sokkalta olcsóbb és kevesebb az idióta japán turista. Itt bizony három nyelven van kiírva minden: japán, angol, indonéz. eléggé meglepett, mikor néztem az étlapot, és a harmadik oldal a japán volt. Igaz, én a szigetet nem jártam be. Nem is terveztem, pénzem sem volt, hogy elmenjek, és a legfőbb ok: nem érdekelt. Nem akarom megsérteni a balinéz vallást, sem olyat, aki esetleg a baliné hindu vallást tiszteli, de ennél giccsesebb vallási épületeket nem láttam. Az meg csak az i-re tette fel a pontot, hogy enni adnak a szobornak, meg a ruháját cseréli. Toleráns vagyok a vallásokkal, érdekelnek is, de ez már számomra a közröhely tárgya volt.
Két programra mentem el: a seawalkingra és szörfözni. A seawalking, mint ahogy a neve is mutatja, tengeri gyaloglás. De nem a parton, hanem a vízben, kb. 5-10 méter mélységben. Az ember a fejére kap egy olyan sisakot, mint az űrhajós szkafander. Ez van összekötve egy stéggel, amin az oxigénpalackok vannak. Onnan jön az utánpótlás. Piszok érdekes volt sétálni a tenger mélyén, az ezer színben pompázó halak között. Ez a búvárkodás egy olyan ágazata amihez nem kell engedély, de mégis testközelből lehetett átérezni azt, amit a búvárok szoktak. Koralloktól kezdve hajóroncsig, mindent lehetett látni. Kb. 45-50 percet töltöttünk el a vízben. (A változatosság kedvéért két japánnal voltam együtt itt is…).
A szörfözés már egy régi vágyam volt kipróbálni. Eddig alkalom sem nagyon volt, plusz hely és lehetőség se nagyon. Itt minden adva volt. A tengerpart, nagyszerű hullámok, és tapasztal oktatók. A szörfözés három fokozatból áll: az első a kezdő, ahol megtanulja az ember az alapokat. Pl. a siklás, úszás rajta, ill. a felállás. Ez az egyik legkritikusabb része. A második tanfolyam a szörfözés etikáját tanítja meg, ill. a hullámokon való mozgást, valamint a deszka irányítását. A harmadik pedig a nagyobb hullámok „meglovaglása”.
Nyolcan voltunk a kezdő tanfolyamban. Félórás elméleti képzés után a szörfre való felszállást gyakoroltuk, majd újabb rövid elmélet után jött a legnehezebb része: a felállás. A parton egyszerűnek tűt, mind a gyors, mind a lassabb verzió, de a tengeren, a hullámokon ez már nem olyan egyszerű. Az oktatók szerint kb. 1000x kell elgyakorolni, mikor már nagyjából ösztönösen fel tud állni az ember. Ennek ellenére sikerült párszor felállni, és haladni a hullámokon. (Fotók is készültek erről). Esések persze voltak, hiszen a megállás sem egyszerű, és a legegyszerűbb módja volt beleesni a vízbe. :D
Egy emléklapot is kaptam, ami tanúsítja, hogy elvégeztem a szörflecke első leckéjét.
Aki jól tud szörfözni annak persze nem Bali az ideális cél, hanem a már korábban leírt Rote szigete. Igaz, oda nehezebb eljutni, de az élmény kárpótol mindenért. Az kifejezetten szörfparadicsom.
Ezen kívül mást nem nagyon csináltam a két nap alatt. El lehetett volna menni bulizni, de olyan méregdrága lett volna csak a belépő, amennyit nekem már nem ért meg. Így inkább a passzív pihenést választottam.
Mindezek ellenére Bali számomra csalódás volt. Aki teheti jöjjön el, de inkább Indonézia kisebb szigeteire érdemes menni, még a passzív pihenőknek is. Aki persze a nyüzsgést szereti, és bírja anyagilag, az jöjjön Balira. De itt nem található meg Indonézia olcsóssága. Az árak a nyugat-európai szintet ütik. Programlehetőség persze van: lehet menni kirándulni a szigetre, raftingolni, elefántolni, hőlégballonozni, búvárkodni, és akár tengeralattjáróval felfedezni a tenger mélyét. Mint minden, ezek is csak pénz kérdése.
<iframe src="http://www.facebook.com/