Hát… először is azzal kell kezdenem, hogy kicsit megkésve, de folytatom a blogot. Az előző bejegyzés picit történelmire sikeredett, de Prambanannak és Borobudurnak ez a lényege. Mindkét hely maga az élő történelem. Illetve szakmai ártalom is… :D
Utolsó Indonéziában töltött napunkon elmentünk Gáborékkal Bandung mellé, egy vulkánhoz. Ez egy igazi, ma is működő tűzhányó. 1830 méter magasan volt a kráter, amit körbe lehetett járni. Az út eleje még jó is volt, kisebb emelkedők voltak csak. Azonban kb. felénél tartottunk, amikor olyan kietlen lett a táj, mintha a Holdon barangoltunk volna. Mindenhol szürkés talaj, párás, ködös levegővel, megspékelve egy kis kénes szaggal. Nem sokáig tartott ez az állapot. A hegyen felfelé kellett kapaszkodni, elég erőteljesen, amikor leszakadt az ég. Épp még idejében felértünk a csúcsra, mielőtt tiszta vizes lett volna a terep. A táj is változott ezután. Dzsungelbe értünk. Egy darabig még felfele mentünk, bent az erdő sűrűjében. Az eső is alábbhagyott, vagy legalábbis a fáktól nem éreztük. Érdekes úton mentünk keresztül, de szerencsére minden további nélkül átvergődtünk az erdőn.(képek az albumok között találhatók).
Hajnalra értünk vissza Jakartába, ahol én le sem feküdtem, hiszen fél 4-re jött a taxi, ami kivitt a reptérre.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése