Muscat

Utolsó programként egész ománi tartózkodásunk alatt egy városnézés volt a fővárosban. Időre megérkezett a busz és az idegenvezető. Már az elején látszódott, hogy egyik sem százas. A vezetőnk indiai származású volt. Szegényke próbált magyarázni, de a csoport már megfáradt ekkora. Nehezen fogadtuk az információkat; főleg, hogy majdnem ugyanazokat mondta, amiket a sofőrünk az út alatt.

Az ország fővárosa Muscat, amely eltérően a többi arab fővárostól remekül megőrizte az arab hagyományokat. A város három részre osztható, Muscat a régi kikötőnegyed a szultán palotájának ad otthont, Mutrah a legfontosabb lakó és kereskedelmi központ, Ruwi pedig az üzleti negyed. A fővárosban három portugál kori erőd is található, ezeket azonban csak fényképezni lehet, a belépés tilos.

A főváros legfőbb nevezetességét – a Nagy Mecsetet – 1992-ben építették. Ekkor döntötte el a szultán, hogy mind az országnak, mind a fővárosnak, kell egy Grand Mosque. 6 év és 4 hónap alatt építették fel.

A mecset 300.000 tonna indiai acélból készült, és a fő imaterem 74,4x74,4 méter. 20.000 hívő tud egyszerre imádkozni és a világ második legnagyobb szőnyege itt található -  1.700.000.000 öltés és 21 tonna és Iránból érkezett (az első Abu-Dhabiban).

Muscat egyik leghíresebb nevezetessége a Szultáni Fegyveres Erők Múzeuma, ahol az ország 5000 éves történetével lehet legjobban megismerkedni.

Az erőd belseje egy fegyvertörténeti tárat is tartalmaz. Bemutatja a különböző szárazföldi, légvédelmi és tengeri fegyvereket is. Az udvarban is harci eszközök sora láthatók.

Útközben elhaladtunk az Operaház mellett is, modern épülete van. 1100 fő befogadására alkalmas, és a modern külső ellenére, a jellegzetes arab építészeti jegyeket megtartotta. 

Az öböl felé vettük az irányt, majd egy másik múzeumot is megtekintettünk. Ide azonban nagy nehezen értünk csak el. Ekkora bizonyosodott be, hogy a buszsofőr nincs a vezetés magaslatán. Össze-vissza forgolódtunk, alig találta az utat. Egy helyen 2 tábla is ki volt téve: tilos visszafordulni és tilos dudálni. Nah mi mindkettőt megszegtük :D Egyszer csak megállunk, és látjuk, hogy az idegenvezető kiszáll, odamegy egy bank-automatához, és pénzt vesz fel. Mi meg várunk :D Kicsit fura volt.

A szultáni palota csak kívülről látogatható. Sajnos. Nem tipikus palota, de jellegzetes arab stílusban épült. A családról – amit megtudtunk –, majd az érdekesség posztban kifejtem. 

Még egy múzeumot megnéztünk, de hogy melyiket, arra már nem emlékszek. Az rémlik, hogy nem volt akkora nagy szám. Ruhákat láttunk, és kiderült, hogy a fenti emeleten voltak arab pénzek. Ez nekem kimaradt.

Ezután lett volna még egy harmadik múzeum, de kiderült, hogy hasonló kiállítási tárgyak lettek volna ott is, mint az előző kettőben. Így megkértük az idegenvezetőt, hogy inkább vigyen minket vissza a hotelbe. Vagyis az eredeti Park Inn-be. jó idő volt, és a tetőn lévő medencében akartunk inkább pihenni. Nehezen értette meg, hogy mit akarunk. A szállodával akadt egy gondunk. Türelmesek és megértőek vagyunk, de előző nap ők ígérték meg, hogy akár már reggel átmehetünk. Várni kellett a szobákra, nekünk, a legutolsóra, majd 1 órát. A többiek már fent sütkéreztek, mire mi megkaptuk a szobánkat – nagy csata árán. A végén azért jól sült el, mert kis közbenjárásra, de ingyen vacsorát kaptunk :D

Este a közeli mall-ba mentünk el. Ez kisebb, mint amilyenek Dubaiban voltak.

Utolsó napunkra szintén pihenést terveztünk, de sajnos felhőszakadás volt, és nem tudtuk használni a medencét. De legalább kipihentük magunkat.

Utazásunk egyik legkalamajkásabb része ezután következett. A FlyDubai légitársaság járatával hagytuk el Ománt, Dubai átszállással, Isztambul felé. A gép már Muscatból késve szállt fel. Kb. akkor indultunk, amikor meg kellett volna már érkeznünk. Dubaiban már vártak minket; soron kívüli reptéri ellenőrzésen estünk át, majd filmekbe illő jelenetnek megfelelően szaladtunk a buszhoz. Az Isztambulba tartó gép megvárt minket; csak miattunk késett majd ¾ órát. Mi sikeresen megérkeztünk Törökország legnagyobb városába, ellenben 3 poggyász nem. Kezdetben azt sem tudtuk, hogy hol vannak a bőröndjeink. (A folytatása ennek a storynak a következő posztban majd). A belépés egyszerű volt; bár az meglepő volt, hogy jó pár határőr nem tudta, hogy alig pár napja magyaroknak már nem kell vízum az országba való belépéshez. Volt akit vissza akartak zavarni, hogy vegyen 20 USD-ért vízumot… A transzfer már várt minket, és elvitt az előre lefoglalt szálláshoz. Hulla fáradtan dőltünk be az ágyba.