2014. március 2., vasárnap

Betlehem

Kedd délelőtt mentünk át Betlehembe, Palesztinába. Mivel a neten sokféle, és különböző információ keringett arról, hogy bérelt autóval átmehetünk-e, vagy sem, így a busz mellett döntöttünk. Mivel a terület kívül esik Izrael Állam határain, és arab fennhatóság alá esik, így nem tudtuk, hogy épp mi a szituáció. (Innentől újra időrendben írom az eseményeket). Akit érdekel, ITT TALÁL Palesztináról bővebb infót. 

Kicsekkoltunk a szállóból, és elmentünk a buszpályaudvarhoz, ahonnan a busz indult Betlehembe. 8 shékel/út a jegy, és kb. 30-35 percig tart az út – ha jól rémlik. A határon odafelé semmi sem volt. Minden további nélkül átmentünk. A busz a központtól pár száz méterre áll meg, ahonnan gyalogosan könnyen megközelíthető a Jászol tér.


A téren előbb egy arab mecsetbe néztünk be. Itt összefutottunk – szerintem – egy imámmal, aki sok érdekes dolgot mesélt az iszlámról és a muszlimokról.


Betlehem nevének kettős jelentése van: kenyér háza – a héber Beit Lehem alapján és a hús háza – az arab Beit Lahm szerint. 

Krisztus Betlehemben született, de hogy pontosan hol, és hogy később merre járt, pontosan nem tudni. Az evangéliumok nem egyeznek, de később egyre bizonyosabbnak vélték a születés helyét. 


A Születés-bazilikába egy szűk, a keresztesek által épített, védelmet jelentő kapun lehet. Az eredeti bazilikát 325-ben építette Nagy Konstantin császár annak a barlangnak a helyén, amelynek a helyén a keresztény hívők szerint Jézus megszületett, és amelyet a vértanú Szent Jusztin is megemlített Kr.u. mintegy száz évvel.



Az előcsarnokból a főhajóba lehet jutni, melynek magasba nyúló fagerendái a templomot a 6. században újjáépítő Justinianus császár idejéből származnak. A templom előtti lépcső vezet le a Születés barlangjába, ahol az oltárt egy mára már nehezen kivehető 12. századi mozaik díszíti. A kicsiny helyen egy ezüstcsillag található a padlón, valamint egy latin felirat: „Hic de virgine Maria Jesus Christus natus est – Itt született Jézus Krisztus Szűz Máriától). 


A barlang mellett a Jászol kápolna található, ahova Szűz Mária bevitte az újszülött gyermeket.

A téren rengeteg árus árulta a portrékáját. Palesztin hűtőmágnest szerettem volna venni, de nem mertem. Így is gondom volt a belépésnél, hogy az útvonaltervben látták, hogy ide is tervezek jönni - és finoman szólva sem örültek neki. Nem mertem bevállalni, hogy ha átnézik a cuccom - ami be is következett -, akkor ebbe is belekössenek. Utólag vettem meg az ebayről... 

A templom mellett nem messze található a Tej Barlangja-temploma. Nevét tejfehér színéről kapta: a legenda szerint mikor Szűz Mária az újszülött Jézust szoptatta, a tejéből egy kevés a kőpadlóra cseppent, amely örökre fehérré vált.

Busszal mentünk vissza Jeruzsálembe. A határon a palesztinoknak le kellett szállniuk,. Mi nem tudtuk, hogy nekünk mit kell tenni, így maradtunk. Pár határőr feljött, ránéztek az útlevélre, és mentek tovább. Visszaérve autóba ültünk, és észak felé vettük az irányt.