2010. július 5., hétfő

A kalandok folytatódnak...


2010. június 28.
Huh. Hol is kezdjem… Az előző bejegyzést is úgy kezdtem, hogy „egy kis idő eltelt az utolsó bejegyzés óta”. Na ez most is igaz. De nem azért, mert lusták vagyunk, hanem mert olyan sűrű a programunk, hogy nincs idő a blogot írni, ill. a gép sincs mindig velem. Így csak nagy sokára, ha gép közelbe kerülünk tudom megírni. A feltöltés pedig szintén idő. Kárpótlás, hogy egy kiadós bejegyzés lesz, tele minden jóval és érdekességekkel.
            Ezen a napon először úgy indult a program, hogy egy közeli vulkánra megyünk fel, de Gábor benézte az útvonalat. Rossz autópályára kanyarodtunk fel, így vulkán helyett a Bogor közelében található Taman Safari lett az úticélunk. Ez hasonló a Bécs közelében lévő szafari parkhoz. Itt is autóból nézi az ember az állatokat. Volt mindenféle, de az érdekesebbek közé tartozott a fehér tigris, és a kihalóban lévő szumátrai tigris. Az állatpark mellett felhúztak ide egy több hektárnyi szórakoztató központot. Többféle állatshow is van. Mi az elefánt show-t néztük meg, aminek a legérdekesebb mozzanata az volt, amikor Pista beállt közéjük focizni. Hiába rúgta kapura a labdát szegény elefánt, csak jó kapus ez a srác és kivédte a lövést. Kapott is hatalmas elismerést J
Az elefántok után tigris show következett. Itt egy nagy ketrecben zajlottak a mutatványok. (Videó majd kerül fel konvertálás után youtube-ra). Az egyik tigris úgy felmászott egy fára, hogy azt hittük, hogy onnan nem lefelé ugrik, hanem a közönség felé. A ketrec felett volt már, így jogos volt az aggodalmunk. Érdekesebbnél érdekesebb mutatványokat mutatattak be a tigrisek.
A park érdekessége a madár park volt, ahol szebbnél szebb madarak élnek szabadon. Papagáj madarat is tartani lehetett a kezünkön. Ritka alkalom volt, hogy Dénes is megmerte fogni, aki eddig elzárkózott ezektől. De ez volt az utolsó ilyen alkalom is. A következőkben nem vállalta a fotózkodást, pedig volt választék. Lehetett fényképet csinálni gepárddal, orángután kölyökkel és oroszlán-kölyökkel. Pista a gepárdot vállalta be. Egy kitermett nagy példány volt, akit ölbe lehetett venni, és úgy simogatni, mint egy cicát. Szegény elég türelmetlen és ideges lehetett, hiszen nem sokszor nem akart nyugton maradni. De barátunk hősiesen megszelídítette, és túlélte a kalandot a gepárddal.
Én ugyanitt az oroszlánnal készítettem fotókat. Sajnos ő nem volt olyan nyugodt, mint a gepárd. Izgett-mozgott rendesen. Nem is kölyök volt már, hanem már egy félig megtermett hím példány. Többször morgott, a gondnoka is alig tudta féken tartani.
A park hátralevő részében még élnek varánuszok, pingvinek, vidrák. A varánusznál sikerült nagyon jó közeli képeket készíteni róla, annak ellenére, hogy ez nem volt olyan nyugodt, mint amelyikkel előző nap a fényképeket csináltuk. Hogy őszinte legyek, nem én, hanem a gondnoka mászott be hozzá, és csinálta meg nekünk a képeket. J Mi nem biztos, hogy tőle is élve kijöttünk volna.

2010. június 29.
A mai napot Jakarta belvárosának a felfedezésével töltöttük. Ha valaki csak ezt látja, akkor azt hinné, hogy nem is egy délkelet ázsiai országban van, hanem egy nyugat európai nagyvárosban. Mindenfelé toronyházak, felhőkarcolók, szebbnél szebb formában, kivitelezésben. De a központtól nem messze már lepukkant épületek.
A Plasa Indonesiaval kezdtünk, ami egy hatalmas bevásárló központ, tele luxus üzletekkel és márkákkal. Nem is vásároltunk semmit. Sajnos hiába olcsó Indonézia, ez nem a mi pénztárcánknak van szabva. Innen Kelet-Timor indonéz nagykövetségére mentünk. Megérdeklődtem, hogy hogyan lehet felvenni a timori, ill. az indonéz vízumot. Semmi extrába nem ütközik szerencsére. Utunk következő állomása a Monas emlékmű volt, ami Jakarta egyik legmagasabb épülete. Sajnos a kései érkezés miatt nem tudtunk felmenni a tetején lévő kilátóba, ahol pedig még geoláda is volt. Sajnálatunkra ezt ki kellett hagynunk. Az eső elkezdett szakadni, így pénzváltás után hazafelé vettük az irányt. Amit akkor nem sejtettünk, hogy nem is lesz olyan egyszerű. A taxi nem vállalta el, hogy hazafuvaroz minket. Mondván ez messze van, és nem megy ki odáig. Végül a harmadik taxis elvállalta a fuvart. Közel 2 órás autózás után érkeztünk meg. Az érdekesség, hogy pont egyszerre Gáborral. Ő ma nem jött velünk, mert a laborban kellett tevékenykednie.

2010. június 30.
Hajnali fél 4-kor kellett kelni, hogy időben kiérjünk a reptérre. Nem volt dugó, szerencsére, de a 60 km-t kb. 45 perc alatt tettük meg. Becsekkolás után vártunk a gépünk indulására. Első ázsiai fapados járatunkat az Air Asia-val tettük meg Jakartából Szumátra fővárosába, Medanba. Itt újra szembesültünk a lehúzásokkal. A reptéri taxi 50.000 rúpiáért vitt be minket a központba, ami erre a rövid útra nagy összegnek számít. A taxis először nem a buszpályaudvarra vitt minket, hanem azt akarta, hogy taxival menjünk horror áron Parapatba, ahonnan a hajó megy Palau Samosir-re. Ezen a szigeten laktunk pár napig. A busz egy külön érdekesség. 22.000 rúpiába került a közel négy és fél órás út. Expressz busszal mentünk, ami olyan volt, mint a legigénytelenebb magyar busz osztva tízzel. Ehhez képest a debreceni „sárga busz”, ami a Dósa térről indul, luxus kategóriának számít. Mindenünk sajgott az út után, de elmondhattuk, hogy kibírtuk. A buszozás után már csak egy fél órás hajó út választott el minket Tuk Tk városától, ahol a szállásunkat kinéztük a Bagus Bay-ben. A nap hátralevő része pihenéssel ill. az itt töltött napjainkat szerveztük meg.
Korrekt, tiszta szálás volt; batak stílusban épült. A szigetről és a helyről tudni kell, hogy ez valamikor egy vulkán volt, abban keletkezett a Danau Toba (Toba tó). Átlagban 400-450 méter mély. Kb. 1700 km2 a kiterjedése, 100 km hosszú, és 30-35 km széles. Legmagasabb pontja 1600 méter körül van. De maga a tó is 900 méterrel fekszik a tenger felett. A batak nép élt itt évszázadokon keresztül nomád, elszigetelt körülmények között. Még a 20. század első felében is mutattak be emberáldozatokat. Innen már lehet következtetni, hogy kannibál nép volt. Mára ezzel a szokásukkal felhagytak, és áttértek a keresztény vallásra. Furcsa egy váltás lehetett. A batak nép hagyományos házaik is megfigyelhetőek voltak a szigeten. Mind a lakóépületeken, mind a temetkezési szokásaiknál. Mindkettőre a csónak formájú épületek a jellemzők. Alul egy szint, felül pedig még egy, ahova az esetek többségében kívülről, külön lépcsőn lehet csak felmenni. A gazdagabbak itt is kifejezték nagyságukat: ők díszesebb, fából faragott házakban laknak, vagy a sírnál szobrot emelnek a tiszteletükre, így kifejezve méltóságukat.

2010. július 1.
A szigeten eltöltött pár nap igen kalandosra sikeredett. Robogókat béreltünk, hiszen a szigetet ezzel a legkönnyebb körbejárni. Közlekedés szempontjából van egy-két busz, de azzal nem lennénk szabadok. Plusz ezeknek nincs menetrendje. Akkor indul el, ha tele lesz.
Tomokba mentünk el először, ahol megnéztünk egy keresztény kor előtti templomot. Az érdessége ennek a templomnak, hogy keresztény templom, de batak népi elemekkel van díszítve. Különös volt ez a kettős kontraszt. Tomok után Ambarita felé vettük az irányt. A bajok itt kezdődtek, hogy Pista elkezdte nyomni a gázt már az elején, annak ellenére, hogy Dénes most robogozott életében először, de én is másodjára. Szokásához híven ő ment elől, így nem hallotta meg, hogy dudálok neki, hogy álljon meg. Szebbnél szebb táj előtt mentünk el, ahol vétek lett volna nem megállni csinálni pár képet. Én megálltam csinálni pár képet, mire ők vakok révén nem néztek a visszapillantóba, hogy megálljanak és megvárjanak. Így sikeresen elhagytuk egymást. Én mentem előre, hogy egyszer majdcsak utol érem őket. Sms-ben tudtunk csak értekezni, mert z én telefonomat úgy lekorlátozták a Telenornál, hogy hívást nem lehet kezdeményezni, sem fogadni. Ők felmentek egy közeli hegyre, amire én nem leltem meg az utat, mivel a térkép, mint mindig, Pistánál volt. Jobbnak láttam visszafordulni, és visszamenni a szállásra, és majd ott találkozunk. Közben a két lököttje úgy gondolta, hogy fogyván a benzin, de ennek ellenére a hegen keresztül jönnek vissza, mert az rövidebb. Nah ezt benézték. Nem kalkuláltak vele, hogy rossz az út, és hogy hamar sötétedik. Így egy indonéz kávé-ültetvényesnél aludtak. De erről majd ők mesélnek.

2010. július 2.
Délelőtt előkerült a két elveszett bárány. A nap nagy része eseménytelenül telt. Pihenéssel töltöttük: billiárd, mini golf, tollaslabda. Este pedig a holland – brazil negyed döntőt néztük meg. Sajnos Brazília kipottyant. L
Számomra az ilyen nap nagy pocséklás, hogy úgy telik el a nap, hogy semmi értelmeset nem csinálunk. Nem mentek bele abba sem, hogy elmenjünk még északabbra, Bukit Lawangba, ahol Szumátra, de tán a világ egyik legnagyobb orángután rehabilitációs központja van. Arra nevelik az árva kölyköket, hogy hogyan tudnak visszaszokni a dzsungelbe, ott hogyan tudnak élni, enni, stb. A hét órás buszozás eltántorította őket ettől az úttól. De hát valamit valamiért.

2010. július 3. 
Előzőleg kimaradt, hogy először Pista, majd utána Dénes is, fosott. Mindkettőjüknek napokon át ment a hasa. Dénes emiatt a szálláson is töltötte a napot; nem jött velünk. Nem is értem, hogy miért nem. A mondás szerint az egész világ egy nagy WC, így abban az országban, ahol a szemetet minden további nélkül a földre dobják el, ott szarni is lehet bárhol… De Dénes jó magyar szokáshoz, nem tette meg.
Mi Pistával ma is béreltünk egy robogót. Ezzel indultunk neki a sziget nyugati felének. Egy darabig jó is volt az út, majd az elfogyott és homokká változott. Itt sikerült először eldőlnöm. Az egyik pocsolyán, ahogy mentünk át, a motor hátulja megcsúszott, és eldőltem. szerencsére nekem nem lett bajom, a motornak sem sok. A hűtőrács egy része letört, de sikerült visszailleszteni. Ahogy haladtunk egyre beljebb az erdőben és egyre feljebb a hegyen is, úgy rosszabbodott az út. Végül az addigi két sávos út egy sávosra szűkült. Lassan kezdett az egész hasonlítani egy cross motorozáshoz. Hegyen-völgyön keresztül mentünk, mint ahogy a Beatrice dal is szól. De itt egy idő után elfogyott az út ill. lezárva találtuk az utat. A második esés itt következett be: visszafelé jöttünk az erdőben, amikor egyszer csak a motor az egyik kanyarban úgy döntött, hogy ő megnézi, mennyire csúszós a talaj. Ebből már következtethető, hogy sikeresen elestem, vagyis inkább kicsúszott a talaj a lábam alól. Itt már rosszabbul járt a motor. A bal visszapillantó tükör meglazult, ill. több helyen lejött a festék. A tükröt visszaállítottuk, így nem volt feltűnő. Reménykedtem benne, hogy majd nem veszik észre, de sajna a tulajnak jó szeme volt, és még a sötétben is észrevette. Egy helyi koma segített fel a földről, és ő ért utol Pistát, akinek kézzel-lábbal magyarázta és mutatta, hogy mi történt velem.  Délután mini golfozással telt.
Vasárnap nem történt semmi. A nap utazással telt. Ekkor hagytuk el a Toba tavat, és mentünk vissza először taxival Medanba, majd ott 4 órás várakozás után Jakartaba az Air Asia gépével, ami most is késett. Gábor várt minket, majd kb. fél 1-re elértük a szállást.

5 megjegyzés:

  1. Szevasztok emberek! Érdekes lehetett ez az ültetvényes éjszaka! Gondolom, Pistát nem viselte meg, hogy nincs nála a fogkeféje, hiszen ő úgysem szokott esténként fogat mosni :-)
    Sejtettem, Ali, hogy te inkább kihasználtad volna ezt a pénteki napot is, de hát lusta népség ez a Dénesék!
    Van már egyébként geoláda? Azért keressetek már meg legalább egyet!
    Jó lenne, ha történnének még hasonló marhaságok, mint ez a robogós ügy... Valahogy ezek a legizgalmasabb részek, legalábbis innen, Debrecenből nézve ;-)
    Provokálhatnátok valami verekedést, vagy eladhatnátok Alit feleségnek :-D
    További jó mulatást Svájcban! Béke!

    VálaszTörlés
  2. Pistát az elefántshow helyett a tigrisshowba kellett volna benevezni. Ott kiderült volna, mennyit fut százon... :D
    Az ültetvényes éjszaka különösen érdekes lehetett. Mindenkinek megmaradt az összes veséje? Egyébként az események fényében pláne nem értem, miért nem vállalta be Dénes és Pista az orángután-rehabcentert. Ha a majmokat meg tudják tanítani az önálló életre, szerintem őket is be tudnák idomítani a túlélésre a vad dél-ázsiai éjszakában...
    Úgyamúgy lányok nincsenek ebben az országban? Mert mintha ezek a részletek kimaradtak volna! Várunk minden új információmorzsát!
    DrKPM

    VálaszTörlés
  3. rövidesen frissül az oldal. már dolgozok az új infókon ill. képek is kerülnek fel.

    VálaszTörlés
  4. Na kedves Aladár...

    Hogy is volt az a robogós-elhagyós-fényképezős történet? Bár én nem vagyok egy nagyon fotómeister, de szerintem szakadó esőben (ráadásul meg ilyen rohadt hideg nagy cseppekkel operáló eső volt, ami mindig direkt az ember nyakába esik...) nem nagyon szoktak fényképezni. Mellesleg, amikor "elhagytunk" téged, akkor te nem álltál meg sehol, mivel miután mi Dénessel behúzódtunk egy ház tornácára a motorokkal (mivel ömlött az eső), kb. 6 másodperccel később végsebességgel húztál el mellettünk. (Te kis Schumacher. :D) Szóval ebben a szituációban két megoldás lett volna jó:

    1. Dénes elé veti magát a motorodnak, és így tutira észreveszel minket. (Erre Dénes valamiért nem volt vevő)

    2. Kicsit jobban figyelsz a környezetedre, és akkor észreveszed a két vadul csápoló "bulét" az út szélén. ;)

    Béke!

    Pisti

    VálaszTörlés
  5. Jah, és tudtunk volna telefonálni, ha felveszed Dénes telóját, ami nálad volt. (Ahogy az egyetlen fényképezőgép is, amit magunkkal vittünk.)

    Jah, és térkép nálad is volt...

    Na, most már nem szólok többet közbe. ;)

    Pisti

    VálaszTörlés