2010. június 24., csütörtök

Indulás pálinka nélkül

Hosszas herce-húrca után, nagy nehezen de becsekkoltunk még Pistáék szalonjában. Ekkor derült ki, hogy neki, és a másik útitársunknak, Dénesnek, nem küldött a Lufthansa chekkolási e-mailt; így itthon maradnak :D A szerencse és a tudás mellénk szegődése után, de sikerült megoldanunk a rejtélyt. Ügyes szervezés után megkaptuk a 18-as sor A-B-C székeket a Budapest Frankfurt járat LH 3447-es számú gépére.
Gergő nem okozott tömegkarambolt az autópályán sem,, így már 4 órára ide értünk. Ekkor még korainak tűnt az idő, de a csomagok fóliázásával, valamint az új EU-s megerősített, fokozott biztonsági szabályok miatt közel 45 percet álltunk sorba. Az első bajok itt kezdődtek. Hiába pakoltunk ki ill. le mindent magunkról, Dénes és én fennakadtunk a biztonsági kapun. Igaz nála nem találtak semmit, de egy kellemes külsejű koma jól áttapogatta. Hozzám már más jutott, így nem tudta kiélni ezen vágyait.
Érdekes ellenőrzés van Ferihegyen. Hiába volt Pistánál 100 ml a flaskában, házi pálinkát nem lehetett áthozni. Egy részét megittuk helyben, melynek azonnali hatását rögtön éreztük. Már nem is tűnt olyan hosszúnak az a várakozás. Tényleg erős és üt is rendesen. Kár, hogy a nagyja a kukában végezte :(
A reptéri transzfer váróban ne egyetek. Az árak kijózanítóak voltak. Sajna nem lehet semmit sem behozni, így itt horror áron kell megvenni a dolgokat. Egy fél literes Cola 590 Ft. Elképesztő.
Dénes 10 perce van a budin, reméljük ideér, és nem húzta le magát. Lehet megint szélgörcsök gyötrik. Jobb itt, mintha a 15 órás repülőúton jönne rá, 400 ember társaságában... Dénes visszatért, most megy Pista.

Ali, Pista, Dénes

2 megjegyzés:

  1. Miért nem ittátok meg mindet?! Dénes úgyis jól bírja az alkoholt ;-) A legnagyobb szerencsétek akkor is az, hogy a budi ingyen van. Máskülönben Dénes Jakartáig már a zsebpénze felét elköltené... K.

    VálaszTörlés
  2. Viszont ha a repülőn ment volna el, a szélgörcsöknek hála lehet, hogy hamarabb odaértetek volna. Minden csak nézőpont kérdése... DrKPM

    VálaszTörlés